2019.02.22, Péntek

Hirdetés

Verslánc, versposztolások és felolvasó estek a Költészet Napján

Verslánc, versposztolások és felolvasó estek a Költészet Napján

2016.04.09. 14:15

Változatos és színes programokkal ünneplik a költészet napját Fejér megyében: verslánc, versposztolások és felolvasó estek is lesznek április 11-én és az azt követő napokon.

Hirdetés

Változatos és színes programokkal ünneplik a költészet napját Fejér megyében: verslánc, versposztolások és felolvasó estek is lesznek április 11-én és az azt követő napokon.

Bicskén a Petőfi Művelődési Központ április 11-én ismét megrendezi hagyományos Ülj le közénk és regélj! című vers-, próza és mesemondó találkozóját. Ugyanezen a napon a helyi könyvtár rendhagyó irodalom órát tart a Fejér Megyei Vajda János Gimnázium és Szakközépiskola diákjai számára. A bicskeiek csatlakoznak a Posztolj egy verset az utcára! elnevezésű akcióhoz és a költészet legjobbjaiból idézeteket tesznek közzé a város közterületein.
Dunaújvárosban a Kortárs Művészeti Intézetben Verslánc címmel Hirtling István Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész önálló estet ad.
Gárdonyban április 13-án, a Nemzedékek Házában Aki ivott az ég kék vizéből címmel Bella István Kossuth-díjas költő, műfordítóra emlékeznek. Az est házigazdája Bakonyi István irodalomtörténész lesz.
Martonvásáron a Brunszvik-Beethoven Kulturális Központban április 11-én Hűvösvölgyi Ildikó Kossuth-díjas művész és Szabó Gyula énekes-gitáros Kaleidoszkóp című zenés irodalmi estjét tekinthetik meg az érdeklődők.
Móron a Lamberg-kastélyban az Irodalmi Szalon rendezvénysorozat keretében Szávai Viktória Sárkány lehelet című Weöres Sándor-estjét rendezik meg. A zenei aláfestés G. Szabó Hunor biztosítja.
Székesfehérváron április 11-én 25. alkalommal rendezi meg A Szabadművelődés Háza és a Tarsoly Ifjúságért Egyesület a Költőnk és kora című vetélkedőt középiskolásoknak. A Székesfehérvári Munkácsy Mihály Általános Iskola tíz osztály részvételével csatlakozik a 10 osztály, 10 vers országos ünnepi eseménysorozathoz és a költő József Attila utcai szobra előtt tart megemlékezést.
A Szabadművelődés Házában Joós Tamás és Hegyi Norbert ad verses, zenés műsort, a Vörösmarty Mihály Könyvtár Széna téri tagkönyvtárában Szegedi Kovács György költő lesz a vendége Gellén-Miklós Gábornak.
Az Igéző előtti helyszínen idén is lehet verset posztolni: vasárnap és hétfőn, reggeltől estig az épület előtt kialakított felületre posztolható egy-egy kedvenc vers, amelyet le is kell fényképezni.
Kedden zenés felolvasóestet tartanak a Hétvezér Általános Iskolában, az est előadói Czinki Ferenc, Schoblocher Barbara és Jancsó Gábor.
Jövő hétvégén két koncerttel is tisztelegnek a magyar költészet előtt. Szombaton délután Szabó Enikő és zenekara lép fel az Öreghegyi Közösségi Házban, míg a Csámborgó Zenekar jóvoltából a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtárban megzenésített mondák, versek, népdalok hangzanak el különböző zenei műfajokban.

mti

Galéria

Fejér megyeKöltészet Napja