A legjobb budapesti galériák és a legkiválóbb művészek munkáiból válogattak az izraeli közönség érdeklődésének felkeltésére.
Magyarország a fókuszban címmel magyar alkotók alkotásaiból nyílt válogatás Izrael legnagyobb, Friss festék címmel évente megrendezett képzőművészeti seregszemléjén. A május 30-tól június 3-ig tartó kiállításon és művészeti vásáron külön teremben mutatják be számos magyar művész alkotását a tel-avivi expó egyik kiállítási csarnokában.
Az ünnepélyes megnyitón Ledényi Attila, a budapesti Art Market alapító igazgatója elmondta, hogy a már harmadik éve zajló együttműködés keretében a legjobb budapesti galériák és a legkiválóbb művészek munkáiból válogattak az izraeli közönség érdeklődésének felkeltésére. Benkő Levente, Magyarország tel-avivi nagykövete beszédében kiemelte az idén először megrendezett magyar-izraeli kulturális évad eseményeinek sokszínűségét, s ezek sorában a kortárs képzőművészeti kooperáció jelentőségét.
2017-ben a budapesti Art Marketnek Izrael volt a díszvendége, először abban az évben már Tel-Avivban is bemutatkozhattak a magyar művészek, s ez tavaly is megismétlődött, amikor neves magyar galériák részvételével érkeztek az alkotások. Idén The Viewer, vagyis A néző címmel válogatott a kiállítás kurátora, aki a megfigyelő és a megfigyelt tárgy kapcsolatát helyezte a középpontba.
A tárlatot a divat és a vizuális művészetek találkozási pontja inspirálta, az utóbbi éveknek az a jelensége, hogy a közösségi média platformjainak hatására különös figyelem hárul a stílustrendek és a divat változására, s ez hatással lett az esztétikai élményekre és a képzőművészetekre is.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.