Az egy lakosra jutó építőipari termelés Budapesten és Bács Kiskun megyében volt a legmagasabb, kétszerese az országos átlagnak.
Jász- Nagykun-Szolnok megye kivételével mindenütt bővült az építőipar teljesítménye - derült ki a delmagyar.hu elemzéséből. Leginkább Fejér és Bács-Kiskun megyében. Utóbbiban 55 százalékkal haladta meg a 2017. évit. Ez nem csoda, hiszen tempósan építik a Mercedes-gyár második ütemét Kecskeméten, de bővítenek a jó nevű autóipari beszállítók, köztük például a Knorr-Bremse is.
Az egy lakosra jutó építőipari termelés Budapesten és Bács Kiskun megyében volt a legmagasabb, kétszerese az országos átlagnak, míg Nógrádban a mutató értéke az átlagnak csak az ötödét érte el.
Folytatódott a lakásszektor bővülése is, tavaly az országban 17,7 ezer új otthon épült, 23 százalékkal több, mint 2017-ben. Legdinamikusabban, 40 százalékkal a fővárosban nőttek a beruházások, a községekben 30, a többi városban 20, a megyei jogúakban 10 százalékkal emelkedett a használatbavételek száma. Tizenhárom megyében több, hatban kevesebb új lakás épült, mint az előző évben, a növekmény legnagyobb részét Borsod-Abaúj-Zemplén, Somogy és Bács-Kiskun megye adta.
Országosan tízezer lakosra 18 új építésű lakás jutott, ez a mutató Győr-Moson-Sopron megyében volt a legmagasabb, 53, ami az országos átlag háromszorosa. Kiemelkedő értékek jellemeztek Budapest mellett még két dunántúli – Somogy és Vas – megyét is. Csongrádban tízezer lakosra 14,9 új lakás jutott, alig valamivel kevesebb, mint az autó- és beszállítói ipar beruházásai által rendesen „húzott" Bács-Kiskun megyében. A másik szomszéd, Békés sereghajtó.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.