2024.10.12, Szombat

Beteríti e-töltőkkel hazánkat az E-Mobi

vg.hu

2017.10.26. 22:01

Közel 300 elektromos autó-töltő pontot kíván jövő májusig nyitni Magyarországon az E-Mobi Nonprofit Kft., de jól halad a többi piaci szereplő is: az MVM Partner töltőállomásai tegnap gyarapodtak új egységgel, számuk már közelít a százhoz.

A jövő év májusáig közel háromszáz elektromos­autó-­töltő pontot kíván megnyitni az országban az e-Mobi Nonprofit Kft., amely a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) támogatásával dolgozik azon, hogy e-töltés szempontjából átjárhatóvá váljon az ország. A Világgazdaság információi szerint a társaság négy nagy csomagban kívánja telepíteni a berendezéseket. A megyei jogú városokban ötven töltőhely létesül, ezek mindegyike 22 kilowattos (kW) lesz. A következő negyven, hasonló töltőt turisztikai helyszínek kapják: a Balaton és a Fertő tó térsége, illetve Tokaj. További negyven töltőt helyez el az e-Mobi kormányhivatalok közelében, főként megyei és járási hivatalok mellett. Végül az autópályák mentén húsz, 50 kW-os berendezést helyez üzembe. Ez utóbbiak egyenáramúak (DC) lesznek, míg az összes előbbi váltóáramú (AC). (Az említett háromszáz töltőpont úgy áll rendelkezésre, hogy egy berendezésen több csatlakozó is lehet.)

 

A töltők gyártására kiírt közbeszerzési pályázat már lezárult. Az 50 kW-os egységeket az Elektromotive Hungária Kft. és a francia DBT konzorciuma gyártja, a 20 kW-osokat pedig a T-Systems Europe. Az e-Mobi sikeresen lebonyolította azt a pályázatot is, amelyben hetvenöt önkormányzat kap töltőnként másfél millió forintos támogatást, összesen 273 töltőpont kialakításához. Mivel jelenleg százhetven nyilvános töltőpont van az országban, ezek száma a fentiekkel jövő májusig megközelíti az ötszázat. Az e-Mobi egyébként szeptemberben nyitotta meg első egységét, Vácott.

A társaság jó ütemben halad az érintett magyarországi piac fejlesztésével. Évi száz elektromos autó közbeszerzését kell például lebonyolítania az állami szerveknek és háttérintézményeiknek, amelyek a járművekhez kedvezménnyel vagy ingyen jutnak hozzá. Ám úgy tudjuk, hogy az idei tétel csak körülbelül nyolcvan autó lesz. A szállításukra kiírt közbeszerzési pályázat azonban sikeres volt, a gyártás már tart.

Míg ma jellemzően vállalati flottaként vásárolnak e-autót, e hozzáállás tíz-tizenöt év múlva az átlagemberek körében is általános lehet. Egyes vélemények szerint az is az áresés irányába hat, hogy – már több éve kifejlesztett technológiáról lévén szó – az e-autók most túlárazottak. Ennek azonban ellentmond – hívta fel a Világgazdaság figyelmét egy szakértő –, hogy a meglévő típusok nem eredetileg is elektromosnak tervezett járművek, hanem a hagyományos modellek átalakított változatai, a kifejezetten elektromos autózásra való járművek kifejlesztése pedig még tart. Egy ilyen kocsi az áram visszatáplálása miatt egészen más. Sokkal bonyolultabb például az alváza is, az önvezető autók terjedése miatt pedig új képességei is lesznek.

Áraikat egyelőre magasan tartja a tömegtermelés hiánya, és fontos, hogy még nincs az ilyen gépjárműveknek másodlagos piacuk, de alkatrész-utánpótlásuk sem. Előtte vagyunk továbbá a lítium­-ionos akkumulátorok sorozatgyártása költséges beindításának is. Ám a fejlesztéseket gyorsítja, hogy a hagyományos autógyártókat nagy környezetszennyezési bírságok sújtják, ami versenyelőnyt jelent az e-autók bírságtól nem szenvedő gyártóinak. Közben a piaci szereplők már évek óta nyitják sorra elektromos töltőiket, a területre 2012-ben belépő MVM Partner egységeinek száma már megközelíti a százat. A társaság tegnap a kecskeméti Four Points by Sheraton szálloda parkolójában is átadott egy villámtöltőt, amely valamennyi alkalmas autótípust képes kiszolgálni, így az első Magyarország délkeleti térségében. A berendezéssel 20-30 perc alatt érhető el a 80-100 százalékos töltési szint. Háromféle csatlakozótípusa van, és egyszerre két e-jármű töltésére alkalmas: az egyiket egyenáramú (44 kW DC), a másikat váltóáramú (legfeljebb 43 kW AC) töltéssel képes kiszolgálni. A parkolóra vonatkozó általános hotelszabályzat szerint vehető igénybe.

 

Országos hírekelektromos autóe-töltőNemzetgazdasági Minisztérium (NGM)E-Mobi