2020.09.24, Csütörtök

Hirdetés

Hamarosan a parlament elé kerül a gyermekvédelmi törvény módosítása

MTI

2016.10.13. 11:51

A bicskei ügy kapcsán az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) továbbszigorítaná a törvényt.

Hirdetés

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala közölte: az alapjogi biztos utóvizsgálatot rendelt el a bicskei gyermekotthonban négy évvel ezelőtt felmerült szexuális visszaélések gyanújának kivizsgálásáról szóló ombudsmani jelentéshez kapcsolódóan, hogy kiderüljön, négy év alatt milyen lépések történtek a rendszeren belül a visszaélések érdemi feltárására.
    

Az Emmi felidézte, hogy a gyermekotthonokat működtető Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság a gyermekvédelmi gyám jelzése alapján szeptember 23-án szerzett tudomást a gyermekotthonban történt szexuális zaklatás gyanújáról, és azonnal felfüggesztette állásából az intézmény igazgatóját, belső vizsgálatot rendelt el, illetve feljelentést tett a rendőrségen. Az igazgató szombaton elhagyta a gyermekotthonban található szolgálati lakását.
    

A minisztérium kiemelte, a kormány szigorította a gyermekvédelmi rendszert, így 2014 óta a gyermekvédelmi gyámok olyan független szakemberek, akik azonnal intézkedhetnek a gyermekek érdekeit figyelembe véve, emellett a kormányhivatalok évente rendszeresen kötelezően ellenőrzik a gyermekvédelmi ellátórendszer működését.
   

A kormány kiemelten szigorította a gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekmények büntetését a 2013-ban életbe lépett új büntető törvénykönyvben, amely szerint az ilyen bűncselekmények nem évülnek el.
    

A gyermekek érdekét szolgálja az a kormányzati törekvés is, hogy a gyerekeket ne tömeges, állami intézményekben helyezzék el, hanem minél nagyobb arányban nevelőszülőhöz, illetve családiasabb körülmények közé kerüljenek, így év végére a 12 év alatti gyerekek több mint 90 százaléka nevelőszülőkhöz kerül és 2019-re befejeződik az intézmények megújítása és kiváltása.
    

Megjegyezték, hogy a gyermekvédelmi ellátórendszerben - nevelőotthonban, nevelőszülőknél - élő mintegy 23 ezer gyermek közül minden negyedikkel vették fel a kapcsolatot a gyermekjogi képviselők az utóbbi másfél évben az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központon keresztül.
    

Országos hírekbicskegyermekvédelemszexuális zaklatásgyermekotthonEmmi