A „Muzsikál az erdő” Príma díjas rendezvénysorozat 2016-ban már a 13. évadára készül. Május 21-én Székesfehérvár közelében, a Gaja-völgyi Tájcentrumban várják régi ismerőseiket és az újonnan bekapcsolódó érdeklődőket a szervezők, akik hűek maradnak elveikhez és a család valamennyi tagja számára vonzó és tartalmas feltöltődési lehetőséget kínálnak.
A Príma Díjas rendezvény szakvezetéses erdei sétát, valamint klasszikus zenei és a népzenei erdei koncerteket kínál, ahol országos, sőt világhírű előadóművészek és a helyi művészeti élet kiválóságai nyújtanak egyszeri, megismételhetetlen erdei koncertélményt. Nem marad el az erdei sport, a színvonalas zenei és kézműves gyermekprogram sem. A május 21-i rendezvény Fehérvárcsurgó közelében, a Gaja-völgyi Tájcentrumban valósul meg Székesfehérvár Megyei Jogú Város és a VADEX Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. támogatásával.
A programok megvalósításában zenészek, művészek, erdészek, természetvédők vesznek részt. A sportolni vágyók május 21-én kerékpár túrán vehetnek részt, majd pontérintős tájékozódási verseny lesz a Fejér Megyei Természetbarát Szövetség rendezésében. Délután erdei sétát szerveznek néprajzi elemekkel, majd kórustalálkozóra is sor kerül a Szeles árok erdei szentélyénél, ahol fellép a Vox Mirabilis Kamarakórus és a gyulai Erkel Kórus is.
Szabó Lajos erdőmérnök, főszervező elmondta, hogy minden nap tapasztaljuk a lélek és a természet pusztítását, az aggasztó társadalmi és természeti folyamatokat pedig egyre többen próbálják megállítani.
- A természet jelzéseket ad nekünk. Tavaly ősszel olyat láttam, amit addig még sohasem, hogy októberben újra kihajtottak a hársak. Olyan jelzések ezek, hogy komolyan kell venni a klímaváltozással kapcsolatos figyelmeztetéseket. A 13 évvel ezelőtt megfogalmazott küldetésünk most is élő, alapvető célunk, hogy az embereket a környezettudatosabb, fenntarthatóbb élet felé fordítsuk az erdő, a zene és a művészetek erejével - fogalmazott a Muzsikál az erdő főszervezője.
PROGRAMTERV:
8.00-10.00 „Muzsikál az erdő” kerékpártúra a Királyi Erdőbe Fejér Megyei Természetbarát Szövetség rendezésével Indulás 9.00, Székesfehérvár
10.00-12.00 „Muzsikál az erdő” Pontérintős tájékozódási verseny, Fejér Megyei Természetbarát Szövetség (Horváth István FMTSZ főtitkár, tel:20/325 5210) Nevezés: 9. 00-10. 00 Gaja-völgyi Tájcentrum GPS: N 47.296785, E 18.229440
10:30 „Muzsikál az erdő” Fotókiállítás, „Muzsikál az erdő” Gyermekrajz kiállítás megnyitója. Megnyitja Balsay Miklós, az Erdőért Egyesület elnöke
11.00-12.00 Madármentés- lélekmentés a Királyi Erdőben, Vadmadárkórház Székesfehérvár bemutatója, előadó Dr. Berkényi Tamás
13.00 Erdei klasszikus zenei koncert a Szeles árok Erdei szentélyénél Fellép: Corpus Harsona Quartett, művészeti vezető Pálinkás Péter
14.30 Erdei séta néprajzi elemekkel Téma: Erdei életközösség, fenntartható erdőgazdálkodás. Indulás Pisztrángos tótól. Túravezetők: Király Zoltán és Szabó Lajos erdőmérnökök
16.30 Erdei koncert (Szeles árok Erdei szentély) Köszöntők az Összetartás emlékplakettnél: Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere Majoros Gábor, a VADEX Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. vezérigazgatója Szabó Lajos, a Muzsikál az Erdő Alapítvány elnöke Kórustalálkozó a Szeles árok Erdei szentélyénél Fellép: Vox Mirabilis Kórus, karnagy Zemlényi Katica (Székesfehérvár) Erkel Kórus, karnagy Perlaki Attila (Gyula) Részletek hangzanak el a „Muzsikál az erdő” Irodalmi Pályázatának helyezett alkotásaiból
18.00 Orosz Zoltán harmonika művész koncertje a Pisztrángos tónál
19:00 Tábortűz (borkóstoló)- Pisztrángos tónál
Egész napos programok
10.00-14.00 Bársony István Emlékház - Erdő- és Vadgazdálkodási Múzeum megtekintése óránként szakvezetéssel
Fotókiállítás a „Muzsikál az erdő” fotópályázat képeiből
11.00-16.00. Képzőművészeti és zenei programok gyermekeknek
10.00- 17.00 Helyi termékek és étkek bemutatója, kóstolója (méz, sajt, bor)

Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.