A Károlyi József Alapítvány szeptember 22. és 24. között nyolcadik alkalommal szervezi meg a Quartettissimo Európai Vonósnégyes Fesztivált a fehérvárcsurgói Károlyi Kastélyban.
A fesztiválon a hagyományoknak megfelelően hazai és külföldi művészeket egyaránt bemutatkozhatnak, így a három est során fellépő vonósnégyesek Franciaországból, Ausztriából és Magyarországról érkeznek. Az érdeklődők az esti koncertek mellett napközben diákkoncerteket hallgathatnak meg magyar zeneiskolások szereplésével. A fesztivál kísérőtárlata az immár hagyományos hangszerkiállítás, amely a vonósnégyes hangszereit mutatja be.
A különböző európai országokból érkező vonósnégyeseknek ez az immár hagyományossá vált találkozója egyre nagyobb és nagyobb közönséget vonz és számos intézmény, többek között az Osztrák Kulturális Fórum, a Francia Intézet, valamint a Mécénat Musical - Société Générale Bank támogatását élvezi.
Idén ismét részt vesz a Fesztiválon a Magyar Hangszerész Szövetség a vonósnégyes hangszereit bemutató kiállítással, különböző zeneiskolák pedig rövid koncerteken mutatják be diákjaikat.
Szeptember 22-én, pénteken a francia Akilone Vonósnégyes Debussy, Dutilleux és Beethoven egy-egy művét játssza.
Szeptember 23-án, szombaton a híres magyar Kállai Quartet Schubert és Csajkovszkij műveit adja elő.
Az osztrák Pacific Quartet Vienna pedig Haydn, Webern és Beethoven műveit tűzi műsorára szeptember 24-én, vasárnap.
Forrás: programturizmus.hu
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.