2024.10.08, Kedd

III. Béla király kora elevenedik meg az idei Koronázási Szertartásjátékban

mti

2017.08.18. 08:41

III. Béla Árpád-házi király koronázása és életének főbb állomásai jelennek meg a székesfehérvári Koronázási Szertartásjáték pénteki és szombati előadásain a Nemzeti Emlékhelyen felállított szabadtéri színpadon.

 

A III. Béla - Az aranykor trónusán című koronázási szertartásjáték csütörtök esti nyilvános főpróbáján Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere hangsúlyozta, hogy a szertartás egyedül egy helyen lehet autentikus és pontos, ez pedig Székesfehérvár.
Mint mondta, a városnak különös jelentősége van a magyar történelmében. 
"Mi vagyunk a nemzet egyik történelmi fővárosa", ami büszkeséget és felelősséget is jelent - tette hozzá.

 

 

A szertartásjátékot rendező Szikora János, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója kiemelte: talán egyetlen egy magyar király koronázása körül nem volt annyi zűr, mint III. Béláénál. Ennek okait mutatja be az előadás harminc jelenete, amelyből tíz az autentikus középkori szakrális liturgia elemeit tartalmazza, húsz pedig történelmi események alapján mutatja be III. Béla életét és a társadalmi-emberi környezetet, amelyben uralkodott. 

A szertartásjátékban felelevenedik a bizánci udvar, ahol a későbbi uralkodó nevelkedett, I. László király szentté avatása, Anonymus, a krónikás alakja, és a trónért folytatott családi küzdelmekbe is betekintést nyernek a nézők a csaknem nyolcvan perces előadás alatt.

A darab címszerepét Hirtling István, feleségét Trokán Nóra játssza, feltűnik a bizánci császár szerepében Trokán Péter, Bánfi Lukács esztergomi érseket Sághy Tamás, Anonymust Blaskó Péter, István kalocsai érseket Mihályi Győző, Eufrozinát, az anyakirálynét Závodszky Noémi alakítja.

Az idén ötödik alkalommal, megújult látványvilággal megrendezett Koronázási Szertartásjátékokon korábban Szent István, Szent László, Könyves Kálmán és II. (Vak) Béla alakját mutatták be.

KultúraSzékesfehérvárKoronázási SzertartásjátékIII. Béla