2019.12.08, Vasárnap

Hirdetés

Császári bevonulással is köszöntik a tavaszt a Gorsiumban
Kép: utazzitthon.hu

Császári bevonulással is köszöntik a tavaszt a Gorsiumban

mti

2017.04.23. 13:20

Jövő hétvégén kétnapos tavaszköszöntő ünnepet rendeznek az újjáépült Gorsium Régészeti Parkban. Az egész napos programok között szerepel színházi előadás, római kori esküvő, gladiátorjáték, császári bevonulás, ókori témájú játékok és foglalkozások, kézműves vásár, valamint gladiátorok és légiós katonák csatái is.

Hirdetés

A székesfehérvári önkormányzat közleménye idézi Kulcsár Mihályt, a Szent István Király Múzeum igazgatóját, aki elmondta, hogy a "2000 éves időutazás" tavaly több mint hatezer fős látogatószámot vonzott. Reményét fejezte ki, hogy idén is hasonló sikere lesz a rendezvénynek.

Nádorfi Gabriella régész az újdonságokra hívta fel a figyelmet: elkészült a Lapidarium (kőtár), az ott helyet kapó látványraktár, a napokban fejezik be a freskós házban a második falfestményt, készülőben van egy római udvar, az állandó kiállítás pedig már a markomán háborúkig tartó időszakról mesél. Megjegyezte, hogy a nemrégiben megnyílt időszaki kiállítás, az egyedülálló Pompeji tárlat még jobban megismerteti a látogatókkal az ókori életet.

Matuz János ,a Vörösmarty Színház művészeti intendánsa, az idei ókori előadás, a Békétlenek rendezője elmondta, hogy a színdarabot hetvenen viszik színpadra, a Vörösmarty Színház művészei a Szabad Színház alkotói és diákszínjátszók közreműködésével. Újdonság, hogy az alvilági komédiához dukáló zenét, amit Ferenczy Nagy Boglárka szerzett, a Fehérvári Ifjúsági Fúvószenekar játssza majd élőben.

A komédia főszerepeit Keller János és Kelemen István, a Vörösmarty Színház színművészei játsszák. A rendezvény idején négyszer is látható darabot Arisztophanész háromezer éves, A békák című darabja nyomán írta Matuz János.

Flora istennő tavaszköszöntő ünnepére, az antik Róma egyik leglátványosabb, legnagyobb pompával megült eseményére kezdetben csak a látogatókat köszöntő virág emlékeztetett az 1962 óta látogatható, a római kori település régészeti emlékeit bemutató 28 hektáros szabadtéri múzeumban, mára azonban igazi ókori fesztivállá fejlődött.

A hagyományoknak megfelelően, Floralia mindkét napján felidézik Septimius Severus császár 202. évi gorsiumi látogatását, a látványos bevonulást és az ünnepélyes áldozatbemutatást gladiátorjáték követi az arénában.

 

Forrás: mti

KultúraprogramokgorsiumTáctörténelem2017FloraliaTavaszköszöntő ünnep