2024.10.14, Hétfő

Népzenét terjesztő énekes vetélkedő veszi kezdetét Székesfehérváron

regiohir.hu/fejer

2017.02.09. 09:00

2017. február 10-én kerül megrendezésre a Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Verseny ötödik területi válogatója. A Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával megvalósuló eseménynek a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium ad otthont.

A Fejér Megyei Művelődési Központ – Művészetek Háza és a Fejér Megyei Népzenei Műhely Egyesület közösen rendezi meg a Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Verseny ötödik területi válogatóját.

A rendezvény résztvevőit a házigazdák nevében Lacziné Kiss Márta nevelési igazgató köszönti, majd Brájer Éva alpolgármester nyitja meg az eseményt. A területi válogatón Fejér megye 10 oktatási intézményből érkező közel 100, népdaléneklésben és népzenében tehetséges fiatal mintegy 26 műsorszámmal lép fel a nagyközönség előtt. Az énekes palánták által nyújtott produkciókat Fejér megye kiváló népzene-pedagógusai, népzenegyűjtői, Varró János, Vakler Anna és Németh István értékelik.

A legtehetségesebbek március 3-án, pénteken 10 órától a megyei döntőn mérik össze énektudásukat a székesfehérvári Művészetek Házában. A döntő szervezésébe és lebonyolításába bekapcsolódik a Székesfehérvári Pedagógiai Oktatási Központ is, akik a szakmai zsűri javaslata alapján a „Tiszán innen, Dunán túl…” Országos Tanulmányi Versenyre is delegálnak majd Fejér megyei énekeseket, ahogy ez a korábbi években is történt. 

A vetélkedő célja az, hogy minél szélesebb körben ismertesse és szerettesse meg a népzenét, bemutatkozási lehetőséget biztosítson fiatal tehetségek számára és eddig ismeretlen énekeseket fedezzen fel.

KultúraSzékesfehérvárnépzenevetélkedőénekönkormányzat