2024.10.11, Péntek

Székesfehérvári siker az észtországi operafesztiválon

szekesfehervar.hu

2017.05.15. 14:57

246 énekes közül a harmadik díjat hozta el a Baltikum legrangosabb operaversenyéről a székesfehérvári születésű fiatal magyar szoprán, Zemlényi Eszter, melyet az észtországi Pärnu-ban rendeztek.

Zemlényi Eszter egyedül képviselte Magyarországota a Klaudia Taev Nemzetközi Énekversenyen. Összesen 38 országból érkeztek a versenyre és közülük hatan jutottak be a péntek esti döntőbe.

A fiatal művész Blonde áriáját és Kunigunda kivételesen nehéz bravúráriáját énekelte a gálán, amelyet a közönség mellet az őt kísérő zenekar is tapssal jutalmazott. Zemlényi Eszter - aki tavaly, a Moltopera társulattal éppen Blonde szerepével debütált a Magyar Állami Operaházban - 2013-ban diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Halmai Katalin növendékeként. Eddigi karrierjét Kertesi Ingrid és Kéry Tamás tanárok segítették. Zemlényi Eszter a döntőben lett, ukrán, amerikai, litván és belarusz versenyzőkkel mérhette össze tudását és nyerte el a harmaik helyezéssel járó 2800 eurós díjazást.

A döntősök:
Laura Teivāne, Lettország
Taras Berezhansky, Ukrajna 
Abigail Levis, USA
Modestas Sedlevičius, Litvánia
Margarita Levchuk, Fehéroroszország
Zemlényi Eszter, Magyarország

Decembertől kezdve Európa huszonhárom városában tartottak előválogatókat a versenyre, és Zemlényi Esztert bizonyult arra érdemesnek, hogy részt vegyen az észt fesztiválon. A fiatal, tehetséges énekeseket harmincnyolc országból válogatták össze. A nemzetközi verseny zsűrije a világ operaházainak művészeti vezetőiből és rendezőiből áll.

Zemlényi Eszter tavaly tavasszal lett a Simándy Nemzetközi Énekverseny különdíjasa, júliusban pedig elnyerte a Petrovics Emil Énekverseny első díját. A fiatal művész többek között Kertesi Ingrid, Dallos Erika, Kéry Tamás és Halmai Katalin növendéke volt.

A pärnui fesztiválra 38 országból érkeztek versenyzők, hazánkat egyedül Eszter képviselte és ő lett az első magyar, aki a verseny 21 éve alatt a döntőig menetelt a világ operaházainak művészeti vezetőiből és rendezőiből álló zsűri döntése alapján.

 

Forrás: szekesfehervar.hu

KitekintőkoncertoperaKlaudia Taev Nemzetközi ÉnekversenyÉsztország