Az argentin, a baszkföldi, az egyiptomi, a grúz, a horvát, az indonéz, a moldáv és a szlovák tánckultúrából is ízelítőt kaphat a közönség Székesfehérváron, az augusztus 17-én kezdődő XXI. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztiválon.
Az argentin, a baszkföldi, az egyiptomi, a grúz, a horvát, az indonéz, a moldáv és a szlovák tánckultúrából is ízelítőt kaphat a közönség Székesfehérváron, az augusztus 17-én kezdődő XXI. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztiválon.
A székesfehérvári önkormányzat hétfői közleménye idézi Brájer Éva alpolgármestert, aki szerint a város történelmi múltjához kapcsolódó ünnepi rendezvénysorozat, a Királyi Napok és a világ minden tájáról idelátogató táncegyüttesek előadásai között az összekötő kapcsot a határon túli magyar néptánccsoportok - a Háromszék Táncegyüttes, az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes, a Szabadka Táncegyüttes - bemutatkozása adja.
A nagyszínpadi fellépések és a hagyományos táncházi estek mellett a kísérőprogramok egyre bővülő kínálatával várják az érdeklődőket.
Majoros Andor fesztiváligazgató a kísérőprogramok közül megemlítette a nyitó felvonuláshoz kapcsolódó flashmobot, a Parno Graszt, valamint a Szalonna és bandája fellépését, a Fölszállott a páva gyermek népművészeti vetélkedő gáláját, valamint a devecseri Flare Beás, a Pyrgos Görög Zenekar, a vértesacsai Heimattöne Kapelle és a helyi Zombori zenekar koncertjét a Zenepavilonban.
A családokat idén a Mátyás király-emlékműnél a Királyi Játéktér várja, amit a Zichy-ligetbeli közös tánccal zárnak le. A nagyszínpadi előadások esőhelyszíne minden fesztiválnapon a Vörösmarty Színház lesz.
A XXI. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivált augusztus 17-21. között rendezik meg.
forrás: mti
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.