Elkészültek annak az öt záportározónak a koncepciótervei, amelyek Székesfehérvár klímaalkalmazkodási törekvéseinek fontos elemei lehetnek. A tervezett létesítmények nemcsak a csapadékvíz kezelését segítik majd, hanem új zöldfelületeket és vizes élőhelyeket is létrehozhatnak.
A város Stratégiai Bizottsága első alkalommal tárgyalta a klímastratégia gyakorlati megvalósítását szolgáló terveket - olvasható a szekesfehervar.hu oldalán. A felméréseket és előkészítő munkákat követően öt záportározó koncepcióterve készült el, amelyek célja a hirtelen lezúduló csapadék okozta problémák mérséklése, miközben természetközeli környezetet is kialakítanak. A tervek szerint a tározók a Sóstóhoz hasonló vizes élőhelyként, valamint rekreációs parkként is működhetnek, javítva a városi mikroklímát.
A beruházások között kisebb és nagyobb volumenű fejlesztések egyaránt szerepelnek. A kisebb projektek 50–100 millió forintos nagyságrendben akár önkormányzati forrásból is megvalósíthatók, míg a nagyobb létesítményekhez állami vagy európai uniós támogatásra lesz szükség. A részletes kiviteli tervek elkészülése után a közgyűlés dönthet arról, melyik fejlesztés valósulhat meg elsőként.