Az idei székesfehérvári teke-világbajnokság szervezőbizottsága csütörtökön bemutatta az esemény szlogenjét és logóját.
A szervezők közleménye szerint a vb a "A teke hazatér!" szlogent kapta.
"Ebben a sportágban évtizedekre visszanyúló hagyományaink vannak, a nagy nemzetközi eseményeken a magyarok rendre jól teljesítenek. Emellett Magyarország nem először rendez vb-t. Legutóbb 2013-ban volt házigazdája a világbajnokságnak, éppen ezért a +teke hazatér+ szlogennel várjuk a szurkolókat és a csapatokat is" - idézte a közlemény Pintyőke Marcellt, a hazai szövetség elnökét, aki egyben a sportágat irányító nemzetközi szervezet vezetője is.
A vb logója egy tekebábut és egy golyót ábrázol, és ott is visszaköszön a világesemény jelmondata. A szervezők azt is közölték, hogy már a vb hivatalos honlapja is működik, amely kiegészül egy Facebook-felülettel is.
A teke csapatvilágbajnokságot május 22. és június 7-e között rendezik meg a székesfehérvári MET Arénában.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.