Jubileumi eseményt tartottak a velencei-tavi városban.
December 10-én ünnepelték a Velencei Növényvédő Állomás alapításának 70. évfordulóját. Az intézmény nemcsak Fejér vármegye, hanem az egész ország mezőgazdasági fejlődésében meghatározó szerepet játszott és játszik ma is – olvasható Velence város Facebook oldalán.
A szervezet története szorosan összefonódik Magyarország agrár szektorának fejlődésével, a kihívásokkal való szembenézéssel és az innovációval. Az emlékünnepségen részt vett dr. Kovács Péter a Fejér vármegyei kormányhivatal igazgatója, dr. Sziebert Gergely vármegyei főállatorvos, az Agrárügyi főosztály vezetője, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal részéről Tóthné Lippai Edit növényvédelemért és növényi szaporítóanyag minőségért felelős elnökhelyettese, valamint Szűcs Csaba a Növényvédelmi és borászati igazgatóság igazgatója és Dr. Nagy Attila, az Élelmiszer-biztonsági Laboratórium Igazgatóság igazgatója.
"Büszkék vagyunk, hogy a fent nevezett intézmény, ilyen hosszú évtizedek óta városunkban végzi igen jelentős tevékenységeit. Törekedni fogunk arra, hogy a Növényvédő Állomás működése továbbra is Velencéhez kötődjön"
- mondta Krausz György, Velence polgármestere.
A köszöntők után Vörösné Klupács Helga osztályvezető és Nagy Ágnes laboratóriumvezető mondta el gondolatait. Az esemény zárásaként Antal Kristóf tartott egy fényképvetítést a 70 év eseményeiről.