Újabb harminc helyet alakítanak ki a Kallós Dezső utcában.
A Kallós Dezső utcában élők most újabb parkolókat nyertek. A projektről a város honlapján Szabó Zsolt a terület képviselője a következőket mondta:
– Az elmúlt öt évben igyekeztem a körzetem minden részére, minden utcájára odafigyelni, de azt kell mondanom, hogy a Kallós Dezső utca egy hányatott sorsú utca volt még a fideszes időszakban. Az itt lakók annak idején csak ígéreteket kaptak, amelyek meg is maradtak ezen a szinten. Tehát sok mindent kellett együtt bepótolnunk. Az egyik ilyen hiányosság, vagy feszítő probléma a parkolás. Ez az utca kiemelt parkolási gonddal bír, igyekeztünk ezért olyan parkolókat kialakítani, amelyek elsődlegesen a lakókat szolgálják.
Az egyetem, a kollégium és a piac közelsége mellett elsősorban az ott élőknek kell a parkolását megoldani, természetesen úgy, hogy azokat bárki használhatja. A projekt keretében kiszélesítették az úttestet, betonburkolatú parkolókat létesítettek. Ahol erre nem volt lehetőség ott murvás parkolókat alakítottak ki.
Most közel 30 új parkolóhely létesült a Kallós környékén. Szabó Zsolt elmondta még, hogy ezen a területen az utcát érintő vízelvezetés kérdésében is történt fejlesztés, megtörtént egy vízelvezető árok felújítása, új elfolyó épült, átépítésre kerültek a fekvőrendőrök. Van még itt munka, folytatta Szabó Zsolt, hiszen az a legfontosabb, hogy az itt élők otthona biztonságban legyen, illetve mindenki számára elfogadható parkolási és közlekedési rend alakuljon ki.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.