Szeptemberben is izgalmas ismeretterjesztő programokkal várják a természetbarátokat a Sóstón. Szeptember 8-án fecskebúcsúztató vadvasárnapot, 11-én naplemente túrát, majd 21-én mesetúrát szerveznek. Valamennyi eseményre előzetes regisztráció szükséges - olvasható a szekesfehervar.hu honlapján.
A fecskék a szabadság madarai. Ezt a nevet annak köszönhetik, hogy nem lehet őket fogságban tartani. Ha mégis befogják őket, nem szaporodnak tovább. Vonuló, költöző madarak, akik nyár vége felé kezdenek el gyülekezni és a népi megfigyelés szerint Kisboldogasszony napja, szeptember 8-a körül indulnak el hazánkból hosszú vándorútjukra.
Ilyen és ehhez hasonló érdekességeket tudhatnak meg az érdeklődők, akik részt vesznek a Sóstó Vadvédelmi Központban szeptember 8-án 10.00 órakor kezdődő Vadvasárnapon.
Hagyományosan lesznek állatorvosi bemutatók, és látni lehet majd az éppen gondozás alatt álló vadállatokat is.
Szeptember 11-én, szerdán 17.00 órakor kezdődik az újabb naplemente túra, melynek során a résztvevők megismerhetik a Sóstó legszebb, leghangulatosabb arcát. A vezetett túra ismét különleges élményeket tartogat.
Szeptember 21-én, szombaton 10.15 órakor a Látogatóközponttól indulnak a Mesetúra résztvevői. A Sóstó különleges állatvilága köré szőtt programon ezúttal a vonulni készülő madarakkal ismerkednek kicsik és nagyon egyaránt.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.