Tizenharmadik alkalommal rendezi meg az Alba Regia Atlétikai Klub, a Depónia Nonprofit Kft-vel és az Önkormányzattal közösen a Tiszta, Egészséges Székesfehérvárért futóversenyt május 20-án, pünkösdhétfőn.
A versenyzőket idén is 4,8 és 11,2 kilométeres távokon, valamint 3 fős váltóban várják. A helyszín a Panorama Offices környéke lesz a Várkörút és a Rákóczi utca csatlakozásánál.
Idén sem maradhat el a DEPÓNIA futás, ahol a jelentkezés kizárólag a helyszínen történhet meg, egy összetaposott PET-palack – melyet idén is felajánlhatnak az iskolák versenyébe – leadásával. Ezen a távon az első 1000 jelentkező ajándék pólót kap, az egykörös, 1,6 kilométeres hosszt pedig kicsik és nagyok közösen teljesíthetik – ismertette a technikai részleteket Borsányi Zoltán, az esemény főszervezője. Elmondta, hogy az idén rekordszámú résztvevő adta le az előzetes jelentkezését, valamint a DEPÓNIA futásra is sok embert várnak. A 4,8 km, illetve a 11,2 km résztvevői és a háromfős váltók 17 órakor, míg a DEPÓNIA-futás 18.30 órakor rajtol.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.