Egész napos ingyenes programokkal várnak valamennyi korosztályt május 11-én a Koronázó téren és a Várkörúton.
Középkori hagyományőrzők bemutatója, játékos ismeretterjesztő és kézműves foglalkozások családoknak, gyerekeknek, szakmai előadások az egykori koronázótemplomról, hangszerbemutató, középkori táncház, új interaktív játékok – május 11-én, szombaton minden korosztály számára kínál érdekes programot a Nemzeti Emlékhely a Koronázó téren és a Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpont a Várkörúton. A rendezvény ingyenesen látogatható. Részletes programot itt találhat!
A Nemzeti Örökség Intézete nyolc évvel ezelőtt kezdeményezte, hogy nemzeti és történelmi emlékhelyeinknek is legyen egy olyan programnapja, amely felhívja a figyelmet értékeinkre. Székesfehérvár a kezdetektől csatlakozott a kezdeményezéshez, így – ahogyan minden esztendőben –, idén is kinyílik a Nemzeti Emlékhely – Középkori Romkert kapuja, hogy minél többeknek legyen lehetőségük megismerkedni az egykori koronázótemplom történetével. Ugyancsak programokkal készül a nemrégiben megnyílt Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpont.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.