A férfiaknál a MÁV Előre-Foxconnal együtt tíz, míg a nőknél hat csapat, köztük a címvédő Swietelsky-Békéscsaba indul a röplabda Közép-európai Liga 2023/24-es idényében.
Mint a regionális szervezet honlapjáról kiderül, az első nemzetközi kupaszereplésére készülő székesfehérváriaknak három horvát és két-két szlovén, szlovák, valamint osztrák együttessel kell megmérkőzniük az elődöntőbe kerülésért.
A sorozat eredményközlő oldala szerint a fehérváriak november 14. és 16. között egy hazai tornával kezdik majd a sorozatot, első meccsüket a szlovák Komárnóval vívják majd. Dávid Zoltán bajnoki ezüstérmes együttese ezt követően Mariborban, Bleiburgban és Zágrábban szerepel majd. A címvédő ACH Volley Ljubljana ezúttal nem nevezett.
A nőknél a Békéscsabára egy kivétellel ugyanaz az öt rivális vár, mint egy szezonnal korábban: az ukrán Prometej helyett ezúttal az OK Dinamo Zagreb indul. Molcsányi Ritáék október 31. és november 2. között Zágrábban játszanak három meccset, majd hazai pályán fogadják a Maribort és az OK Zagrebet, végül Linzben zárják az alapszakaszt.
A sorozatok végjátékát márciusban rendezik.
A férfi röplabda Közép-európai Liga 2023/24-es mezőnye:
HAOK Mladost Zagreb (horvát), MÁV ELŐRE-FOXCONN, MOK Mursa Osijek (horvát), OK Calcit Kamnik (szlovén), OK Merkur Maribor (szlovén), OK Ribola Kastela (horvát), Rieker UJS Komárno (szlovák), SK Zadruga Aich/Dob (osztrák), TJ Spartak Myjava (szlovák), VCA Amastetten NÖ (osztrák)
A női röplabda Közép-európai Liga 2023/24-es mezőnye:
HAOK Mladost Zagreb (horvát), Nova KBM Branik Maribor (szlovén), Oberbank Steelvolleys Linz Steg (osztrák), OK Calcit Kamnik (szlovén), OK Dinamo Zagreb (horvát), SWIETELSKY-BÉKÉSCSABA (címvédő)
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.