A női röplabda Extraligában érdekelt Swietelsky-Békéscsaba a center Kump Alízzal, míg a MÁV Előre SC-St. Solar a feladóátló Vezsenyi Adriennel erősítette meg keretét.
Mindkét játékos tagja volt a magyar női válogatottnak az idei Európa-ligában és mindketten a címvédő Vasas Óbudától igazoltak el.
A 19 éves, kilencszeres válogatott Kump korábban Gödöllőn és Kaposváron játszott, míg a 25 éves, a nemzeti csapatban 14-szer szerepelt Vezsenyi a Vasas előtt Kecskeméten, Budaörsön és az MTK Budapestben röplabdázott.
A Békéscsaba második, a székesfehérvári MÁV Előre hetedik lett a legutóbbi idényben.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.