2024.03.28, Csütörtök
A kastély múltjához méltó műszaki tartalomra törekedett a Merkbau Nádasdladányban

A kastély múltjához méltó műszaki tartalomra törekedett a Merkbau Nádasdladányban

magyarepitok.hu

2023.05.11. 07:33

A projektszereplők együttműködésének és a nem várt problémák profi kezelésének is köszönhető a Nádasdy-kastély sikeres felújítása, amelyet Építőipari Nívódíjjal ismertek el.

Hirdetés

A Fejér megyei Nádasdladányban május 9-én felavatták a Merkbau Zrt. generálkivitelezésével felújított Nádasdy-kastély Építőipari Nívódíját hirdető táblát. A Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. beruházása a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram keretében 1,723 milliárd forint uniós és 212 millió forint hazai forrás felhasználásával valósult meg. A 150 éves történelmi épület projektjének tervezője a TSPC Kft., lebonyolítója a Főber Zrt. volt.


Föld alatti síneken jutott be az ebéd a 19. század modern kastélyába

Az 1876-ban átadott kastély Tudor-stílusú, romantikus épületegyüttes, amely korának legkorszerűbb műszaki megoldásaival, neves mesterek közreműködésével jött létre. A többek közt gázvilágítással, telefonnal, csatornahálózattal, tőzegkazánnal ellátott kastélyhoz angol stílusú parkot alakítottak ki. Érdekesség, hogy kastélyon kívül felépített konyhából az ételeket a föld alatt kiépült síneken juttatták be az épületbe.

A most nívódíjjal jutalmazott, csaknem két és fél évig tartó felújítási projekt során a pince, a földszint és az emelet teljeskörű rekonstrukciója is megtörtént a kétezer négyzetméteres kastélyépületben. Emellett revitalizálták és újraszigetelték a 29 hektáros kastélykertben található tavat, illetve több kilométeren keresztül tették lehetővé, hogy az újjáépült régi történelmi nyomvonalakon lehessen újra sétálni.


Ez a szemlélet volt a siker kulcsa

Lapunk a Merkbau segítségével korábban részletes riportban is beszámolt a nagymúltú épület felújításáról, a különleges szakmai kihívásokat és megoldásokat is tálalva, továbbá a nem várt helyzetekre adott válaszokat is bemutatva. A cikkből kiderült, hogy a projekt során többek közt a régi cselédszárny és a kastélyépület közötti alagutat használták a munkagépek bejuttatásához az alagsorba.

A keddi táblaavatón Horváth András, a Merkbau főépítésvezetője elárulta, a projekt sikerességéhez szükség volt a kivitelezés során a restaurátori szemlélet elsajátítására, a gombamentesítés rejtelmeinek megismerésére, ugyanakkor különleges feladat volt a pinceszinten az új gépészet beépítése a helyreállított téglafelületek mögé.

„Számtalan kérdést és problémát kellett kezelnünk, hogy a Nádasdy-kastély múltjához méltó műszaki tartalmat alkossunk, eközben a közönség számára szerethető esztétikai élményt biztosítva” – fogalmazott a vezető.


A projektszereplők közötti munkakapcsolatnak köszönhető a siker

Ezt a fajta igényességet ismerte el Építőipari Nívódíjt megítélő zsűri méltatása is, amely a fejlesztéssel kapcsolatban kiemelte, alapos előkészítés, gondos tervezés és feltárási munkák előzték meg. „A rekonstrukció során az eredeti állapotok visszaállítása példaértékű módon valósult meg elsősorban annak a munkakapcsolatnak köszönhetően, amely során a tervezők, a műemlékes szakemberek és a kivitelezők együttműködtek” – olvasható az elemzésben.

A helyreállított park és tó a kialakított sétányaival a vendégek részére ma már ismét látogatható.

Galéria

Helyi hírekműemlékfelújításNádasdladányFőber Zrt.Merkbau Építőipari és Kereskedelmi Zrt.NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nkft.TSPC Kft.