2024.03.29, Péntek
Még egy bő hónap, és Fehérvárra érkezik a ralibajnokság
Illusztráció: Pexels

Még egy bő hónap, és Fehérvárra érkezik a ralibajnokság

mti

2023.02.17. 10:46

A hazai ralisport egyik meghatározó alakja, Turán Frigyes örül annak, hogy a versenynaptár-tervezet szerint március végén, április elején a murvás Székesfehérvár-ralival startol majd az országos bajnoki idény.

Hirdetés

A 49 éves versenyző az MTI-nek elmondta, autójuk, a Volkswagen Polo GTI R5 futóműve murván "szenzációs", s részben ennek is köszönhető, hogy az ilyen viadalokon rendre a leggyorsabbak között tudnak lenni.

 "A murvás pályákon kifejezetten jó a tempónk, de azt azért nem szabad elfelejteni, hogy az ilyen körülmények nagyon igénybe veszik a technikát, úgyhogy ebből a szempontból nem a legjobb egy vadonatúj autóval murván kezdeni az idényt" - mondta Turán. Hozzátette, Székesfehérváron az első versenynap után biztosan lesz munkájuk az autóval, de ezt a költséget és erőfeszítést előre belekalkulálták a szezonba.

A Shell Helix Ultra csapatának versenyzője úgy fogalmazott, nagyon jó hír, hogy készen állnak az ob küzdelmeire, mert a tavalyi Ózd-ralin nagy balesetet szenvedtek, autójuk pedig annyira összetört, hogy teljes felújításra volt szükség.

"De ha már így alakult, akkor a szokásos, szezon utáni, évenkénti felújítást is elvégeztük mind a karosszérián, mind pedig az egyéb elemeken, sőt, egy kis plusz fejlesztést is végre tudtunk hajtani az autón" - fejtette ki a versenyző, aki az idén is Farnadi Ágnes navigátorral az oldalán áll majd rajthoz az ob-n.

"Fizikális szempontból is sokat tudtunk koncentrálni a felkészülésre, ehhez személyi edzők segítségét vettük igénybe, és úgy érzem, hogy nagyon jó formában vagyunk. Törekedtünk arra, hogy a lehető legjobb autóval vegyünk részt a bajnokságban, úgyhogy a többi most már a szerencsén is múlik" - nyilatkozta Turán, és hangsúlyozta, támogatói körük nem csökkent, ő pedig büszke azokra a partnerekre, akik a nehéz gazdasági helyzet ellenére kitartanak mellettük.

Az ob várható mezőnyéről szólva úgy fogalmazott, általában sokkal inkább a saját háttér megteremtésével foglalkoznak, nem pedig az ellenfelekkel, de vélhetően a feltörekvő fiatal versenyzőkön kívül Hadik András, Vincze Ferenc, Velenczei Ádám és Klausz Kristóf lehet majd a legnagyobb riválisuk.
    "A magyar ralisport szerintem Európában az egyik legmagasabb szintet képviseli, mind a versenyzői és csapatlétszámot, mind pedig a tempót tekintve. Nagyon örültem annak, hogy az elmúlt két évben Mads Östberg is itt indult, mert egy WRC2-világbajnokkal felvenni a küzdelmet, egyes szakaszokon legyőzni őt, nagyszerű érzés volt. Különösen jó volt érezni az irányából azt, hogy méltó ellenfeleket lát bennünk, és ezt a személyes beszélgetések alkalmával is megerősítette" - mondta Turán.

A 2019-es nyíregyházi Európa-bajnoki (ERC) futam győztese elárulta, gondolkodnak azon, hogy a közelben sorra kerülő valamelyik vb-, vagy Eb-futamon is elindulnak, de a támogatóknak megfelelve számukra a magyarországi jelenlét az elsődleges.

"Szívesen mennék külföldön, szerettem is menni a vb-n, amikor volt rá lehetőség, ugyanakkor azt nem tehetjük meg, hogy országos bajnoki versenyt hagyunk ki esetleg azért, mert egy nemzetközi viadal nem sikerült jól" - jelentette ki.

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) decemberi tisztújító közgyűlésén elnököt és vezetést váltott a hazai sportági szakszövetség, erről Turán úgy vélekedett, "az elhangzott ötletek és ígéretek nagyon meggyőzők voltak, bízom benne, hogy megvalósíthatók is lesznek."

"Természetesen időt kell adni, nem lehet azt elvárni, hogy egy új vezetés három nap alatt csodát tegyen. Hoffer Zsolt rali-szakágvezetővel beszéltünk már, vannak pozitív irányba mutató dolgok, de azért még nem kristálytiszta a kép. Reménykedem abban, hogy a naptárban szereplő hat versenyt megtartják, és abban is, hogy versenyző- és nézőbarátabb futamok lesznek majd Magyarországon" - fogalmazott Turán Frigyes, akinek édesapja is meghatározó alakja volt a hazai ralisportnak, most pedig már a lánya is versenyez.

"Lotti profi latintáncosként nyert bajnokságot, de mindig ott volt velem a futamokon és nagyon szereti ezt a légkört, így belevágott a versenyzésbe. Alapvetően az volt a szándékunk, hogy jó utcai sofőr legyen belőle, de a Hankook Racer Cup ralikrossz-sorozatban megtalálta a helyét, és a második szezonjában megnyerte a női értékelést. Tehetséges, és tudatosan alulról építkezik, amire én azt mondanám, hogy óvatos, de nagyon tetszik ez a mentalitás" - mondta Turán, és elárulta, lánya az idén ugyanabban a szériában folytatja a pályafutását, ahol eddig is indult. "Igyekszem egy picit a háttérbe vonulni, mert ezzel le tudom venni róla a nyomást, de ott vagyok a versenyein és segítek, ha kérdése van" - tette hozzá a népszerű ralis.

Az országos ralibajnokság a tervek szerint a március 31. és április 2. között sorra kerülő Székesfehérvár-ralival kezdődik, majd májusban a Salgó-rali, júniusban a Mecsek-rali, augusztusban a Veszprém-rali, szeptemberben a Győr Rally Show következik, az idény pedig az október eleji Rally Hungary Eb-futammal zárul Nyíregyházán és környékén.

Helyi hírekSzékesfehérvárraliversenySalgó-rali