A Swietelsky Vasúttechnika Kft. és a SWIETELSKY Magyarország Kft. valósíthatja meg az óriásprojektet.
A többféle közösségi közlekedési eszközt összekapcsoló intermodális csomópontokat az ország számos városában tervezik megvalósítani, köztük Székesfehérváron is. 2021 év végén írta ki a városra vonatkozó tervezési és kivitelezési feladatok ajánlattételi felhívását a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
Az európai közbeszerzési értesítő szerdai információ szerint a nyertes ajánlattevő a Swietelsky Vasúttechnika Kft. és a SWIETELSKY Magyarország Kft., a cégek csaknem 33 milliárd forint értékben valósíthatják meg az óriásprojektet. A beruházónak egy év áll rendelkezésre az összeg előteremtésére. A kivitelezési szerződés akkor lép hatályba, ha a pénzügyi forrásról szóló megállapodást is aláírták.
A kiírás szerint
Székesfehérvár Megyei Jogú Város vasútállomás intermodális átszállókapcsolatainak fejlesztésének és P+R parkolók kialakításának tervezési és kivitelezési feladatait látják majd el.
Új buszpályaudvar, parkolóház, felszíni parkolók, körforgalmak, kerékpárutak – ezek csak a főbb elemei a székesfehérvári vasútállomás intermodális átszállókapcsolatait fejlesztő gigaberuházásnak. Lássuk a részleteket:
A kivitelezők a projekt során elkészítik a végleges és az üzemeltetők által jóváhagyott kiviteli terveket valamennyi érintett szakág tekintetében, illetve beszerzik a megvalósításhoz szükséges vágányzári engedélyeket.
Megtörténik a 2x2 sávos Mártírok útja felújítása 659 méter hosszon, és mellette 556 méter hosszú önálló vonalvezetésű kerékpárút, valamint 150 méter hosszú elválasztott gyalog- és kerékpárút épül.
Sor kerül II. rendű belterületi főút építésére a Mártírok útja és az Újváralja sor között 668 méter hosszon, amelynek részeként épül egy 155,05 méter hosszú közúti felüljáró a vasútállomás felett. A Mártírok útja és az Újváralja sor csatlakozásánál 1-1 darab körforgalmú csomópont épül, illetve azzal párhuzamosan 449 méter hosszú elválasztás nélküli gyalog- és kerékpárút is létesül.
Az Újváralja sor átépítése 1520 méter hosszon valósul meg, melynek során az úton kétoldali irányhelyes kerékpársáv létesül, valamint megépítenek 1-1 körforgalmi csomópontot a Széchenyi utcai és a Déli vasút utcai csatlakozásoknál.
A Széchenyi utca - Béke tér kapcsolatát biztosító II. rendű belterületi főút építése valósul meg 597 méter hosszon, valamint a Széchenyi utcai csatlakozásúnál egy jelzőlámpás csomópont létesül. Az út mellett kialakítanak 4+5 darab autóbuszmegállóhelyet, 69 darab térszíni személygépkocsi P+R parkolót, valamint épül új kerékpárút is 100 méter hosszon a garázssor irányába.
Új autóbuszpályaudvar épül a Béke téren 11 darab indító kocsiállással, amelynek kapcsán 2 darab peronfedés is létesül, valamint mellette kialakítanak egy közösségi teret is. A Béke téren továbbá létrehoznak 4 darab mozgáskorlátozott parkolóhelyet, 1 darab rakodóhelyet, 6 darab K+R parkolót és egy 6 férőhelyes taxiállomást is.
Átépítik a Prohászka Ottokár és a Mártírok útját 550 méter hosszon, melynek során az útpálya két oldalán kerékpársávot létesítenek. Az új autóbuszpályaudvar kiszolgálása érdekében jelzőlámpás csomópontot alakítanak ki a Deák Ferenc utcánál.
24 férőhelyes autóbusz tároló épül a Széchenyi utca - Béke tér között létesülő új út és a Kölcsey Ferenc utcai garázssor között, ahol üzemeltetői kiszolgáló épület is létesül 315 négyzetméter alapterülettel és 10 darab üzemi személygépkocsi parkolóval.
Az intermodális csomópont területén B+R kerékpár tárolók kialakítása is megvalósul: a vasútállomás keleti oldalán, a Mártírok úti kerékpárúthoz, valamint a gyalogos felüljáróhoz csatlakozva 116 darab és a vasútállomás felvételi épület nyugati oldalán két egységben összesen 86 darab.
A vasúti felvételi épület funkcionális bővítése szintén megtörténik a projekt keretében, kialakítják az autóbuszos kiszolgálást biztosító ügyfélszolgálati irodát, pénztárakat, irodahelyiségeket, valamint egy új vizesblokkot a felvételi épület keleti szárnyában.
230 férőhelyes P+R parkolóház épül a felvételi épület nyugati oldalán a gyűjtőút mellett. A projekt keretében teljeskörűen kiépítik az új autóbuszpályaudvaron és annak környezetében a vizuális és hangos utastájékoztatást, a P+R parkoló foglaltságát több helyszínen kijelzik, valamint kiépülnek a projekt teljes beavatkozási területén a biztonsági térfigyelő kamerarendszerek is.
A kivitelező feladata továbbá a beruházás teljes időtartalma alatt és a forgalomba helyezési eljárások lezárásáig az ideiglenes forgalomtechnika megtervezése, a munkálatok megkezdése előtt annak közútkezelővel történő egyeztetése és elfogadtatása, valamint kiépítése és folyamatos karbantartása.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.