Magyarországra 70 ezer vakcina érkezett szerdán, amely 35 ezer ember kétszeri oltására elegendő.
Vakcinaszállítmány érkezett szerda délelőtt újabb négy kórházba. Budapesten a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Honvédkórházába, a Semmelweis Egyetemre, Kecskeméten a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórházba és Tatabányán a Szent Borbála Kórházba - jelentették az M1 aktuális csatorna tudósítói a helyszínekről a déli híradóban.
Az MTI szerint a szerdai nap folyamán még 15 intézménybe szállítottak ki oltóanyagot: a Szent Imre Egyetemi Oktatókórházba, az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézetbe, a Hetényi Géza Kórház - Rendelőintézetbe, a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórházba, a Pécsi Egyetem Klinikai Központjába, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházba, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központba, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházba, a Debreceni Egyetem Klinikai Központba, a Dr. Kenessey Albert Kórház - Rendelőintézetbe, a Markusovszky Kórházna, a Csolnoky Ferenc Kórházba, a Jósa András Oktatókórházba, az Eger Markhot Ferenc Kórházba és a Békés Megyei Központi Kórházba.
Az Európai Gyógyszerügynökség december 21-én törzskönyvezte a Pfizer-BioNTech Covid-19-ellenes oltóanyagát, december 26-án érkezett Magyarországra az első szállítmány, 9750 oltóanyag, amelyet öt oltópontra vittek.
Szerdán érkezett Magyarországra 70 ezer vakcina, amely 35 ezer ember kétszeri oltására elegendő, ezeket a vakcinákat szállítják ki a nap folyamán a kormány által kijelölt 21 oltási pontra.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.