2024.03.28, Csütörtök
Útépítéssel halad a Budapest-Pécs vasútvonal északi szakaszának fejlesztése
Illusztráció (NIF Zrt.)

Útépítéssel halad a Budapest-Pécs vasútvonal északi szakaszának fejlesztése

magyarepitok.hu

2020.07.11. 07:58

A fővárost és Pécset összekötő vasútvonal összesen 27,9 kilométerén dolgozik a Mészáros és Mészáros, valamint a Vasútépítők konzorciuma: jelentős szakaszon gyorsul 160 km/h-ra a vonatok sebessége.

Hirdetés

Legutóbb a százhalombattai közúti híd átadása kapcsán érkezett hír a Budapest és Pécs között futó MÁV-vonal fejlesztéséről. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) beruházásában

  • Százhalombatta és ercsi elágazás közötti 15,7 kilométernyi pálya és a hozzá kapcsolódó létesítmények kapnak fejlesztést, melynek köszönhetően két vágányon haladhat majd közlekedés,
  • Ercsi és Pusztaszabolcs között pedig 12,2 kilométeren újul meg és fejlődik hasonlóan az eddig kisebb kapacitású pálya, mely a munkálatok befejeztével 160 km/h sebességgel lesz járható.

 

 

Mindkét beruházást a Mészáros és Mészáros Kft., valamint a Vasútépítők Kft. konzorciuma kivitelezi, az alapkövet 2018 szeptemberében rakták le.

Az érintett 40a pályát az Intercity-járatok is rendszeresen használják, megújult szakaszain a vonatok javarészt 160 km/h sebességgel haladhatnak majd.

 

Augusztus végére újabb útpálya készül el

Most a NIF legújabb tájékoztatójából kiderül, hogy a Százhalombatta-ercsi elágazás beruházásában szintén részleges átépítést kapó 6-os főút egy szakaszán vezettek be ideiglenes korlátozást.

Reggel 8 órától ideiglenesen forgalomba helyezték a főút nemrég elkészült korrekciós útszakaszát a 29+909 – 31+861 km szelvények között. Mivel a már kiépített új pálya mindkét végén még csatlakozó útszakaszokat alakítanak ki, mindkét helyszínen félpályás tereléssel ideiglenes forgalomkorlátozást vezetnek be a hiányzó csatlakozó útpályaszakaszok kiépítéséig. A forgalomkorlátozás várhatóan augusztus közepéig tart majd.

Helyi hírekútépítésvasútfejlesztésútfelújításErcsiPusztaszabolcsMészáros és Mészáros Kft.SzázhalombattaVasútépítők Kft.6-os főút