Megjelent az M8-as gyorsforgalmi útnak az M7-es autópálya és Kecskemét közötti szakaszára kiírt tervezési közbeszerzése.
A beruházó NIF Zrt. két részben írta ki a hirdetményt a Közbeszerzési Hatóság honlapján. Az M7-es (korábbi információink alapján Balatonfőkajár térségében) és Dunaújváros, valamint a Dunavecse és Kecskemét közötti összesen 100 kilométernyi szakaszon kell előkészíteni a tervek szerint 2023-ban induló kivitelezést.
Az M8-as Dunaújváros és Dunavecse (6-os főút és 51-es főút) közötti 5,2 km-es szakasza már elkészült a Pentele-hídnál. A Kecskemét (M5 autópálya) és Nagykőrös közötti 17 kilométeres szakasz tervpályázatának már van nyertese. Az M8-as Szolnok előtt fog becsatlakozni az M4-esbe.

Az M8-as a fővárost délről megkerülve biztosítja a nyugati forgalmat bevezető M7-es és a dél felé vezető M5-ös (később pedig a keleti kapcsolatot nyújtó, jelenleg épülő M4-es) kapcsolatát. Jelentőségét az adja, hogy eddig minden gyorsforgalmi utunk célja egy adott régió Budapesthez kapcsolása volt, ennek viszont a főváros elkerülése.
A nyertes feladata lesz
Az M7-es és Dunaújváros között előreláthatóan egy autópálya csomópont, hat egyéb csomópont, egy komplex pihenő, két egyszerű pihenő válik szükségessé.
A második szakaszon tervezetten három egyéb csomópont, egy komplex pihenő, két egyszerű pihenő lesz szükséges.
Az EB Hungary Invest Kft. valósítja meg az Aerogate Homes lakóparkot, amelynek első ütemében 155 lakás épül, Ybl-díjas tervezők és jelentős generálkivitelezői tapasztalat bevonásával.