2024.10.07, Hétfő

Díjeső a dunaújvárosi Vállalkozók Bálján

dkik.hu

2017.02.13. 13:34

A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara idén is jutalmazta az év vállalkozóit. Ebből az alkalomból a helyi gazdaság képviselői között egy közösségépítő bált is rendeztek.

A bálozókat a mostani rendezvényen is a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Králik Gyula köszöntötte. Érdekes aspektusból indulva, a telelő madarak „asztalközösségét”, a közös túlélés érdekében kialakított együttműködését bemutatva emelte ki: „lehet, lenne mit tanulni égi barátainktól annak érdekében, hogy mi is hasonló hatékonysággal és eredményességgel nézzünk szembe saját életterünk, munkánk, hivatásunk, vállalkozói tevékenységünk kihívásaival.”

A megnyitót követően a My Way Dance Scool műsorát csodálhatták meg a rendezvény résztvevői, majd ismét hivatalos esemény helyszínévé változott a táncparkett.

A városi kamara által alapított Év Vállalkozása díjak az elmúlt évben kiemelkedő teljesítményt, és hosszabb távon is a térség közössége számára fontos szerepet betöltő tevékenységet ismerik el. Idén a helyi kamara három tagozatából választottak egy-egy díjazottat. A kézműves tagozat elsősorban a kisvállalkozásokat képviseli, a díjukat Jakó Tamás kapta, aki az 1989-es kezdet óta egyéni vállalkozóként dolgozik, ugyanakkor két cukrászdáját, az ott kapható fagylaltok, cukrásztermékek minőségét gyakorlatilag mindenki ismeri, elismeri a városban. És szaktudását sok-sok, a szakma gyakorlati fogásait ott elsajátító cukrász vitte sikeresen magával életére szólóan.

A kereskedelmi tagozattól az ISD Portolan Kft. kapott díjat. Az 1992 óta működő logisztikai vállalkozás elsősorban a Dunaferrt szolgálja ki a szállítmányozás terén, azonban az elmúlt két és fél évtized során piacának egyik legelismertebb hazai vállalkozásává nőtte ki magát szakmai tevékenységével. A díjat a cég által üzemeltetett helyi kikötő vezetője, Szabó Gyula vette át.

Az ipari tagozat díjazottja, a DAK Acélszerkezeti Kft. szintén sok évtizednyi szakmai hagyományt visz magával. Sikeres a vállalkozás, amely az elmúlt időszakban kimagasló elismeréseket kapott, legutóbb nemzetközi megmérettetésen, középvállalatok kategóriában a „Minőség-Innováció Díj” nyertese lett, erről a hazai gazdasági sajtó a vezető hírek között számolt be, ahogy lapunk is. Tarány Gábor, a cég ügyvezetője a kamarai elismerés  átvételekor elmondta, büszkék a nemzetközi díjakra, de a legbüszkébbek az Év Vállalkozása díjra, mert ez annak a közösségnek az elismerése, ahol élnek, dolgoznak.

A bál sztárvendége Polyák Lilla volt, akinek élményt adó műsorát követően még sokáig tartott a bál.

Helyi hírekDunaújvárosdíjátadás2017Vállalkozók BáljaDunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara