A székesfehérvári Vámi Tamás Álmos, az ELTE fizika szakos hallgatója is bekerült az Új Európa Alapítvány A tehetség benned van! szavazására. A fiatal tudós egyik első ösztöndíjasa volt a Székesfehérvár Fejlődéséért Alapítványnak.
Tamás számos díjat, elismerést tudhat magáénak: a TUDOK nagydíjasa, elsőéves kora óta a CERN LHC gyorsítón végez kísérleteket (kutatómunkájával hozzájárult a Higgs-bozon Nobel-díjat jelentő felfedezéséhez 2012-ben), a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács felfedezettje, több nemzetközi konferencia előadója. Újabban a világ legmodernebb digitális kamerájának a vizsgálatával foglalkozik a CERN-ben.
Az elhivatott és alázatos kutató a tudomány népszerűsítéséről a következőket nyilatkozta: „A legnagyobb örömet számomra az jelenti, amikor egy-egy előadásom után valakitől azt hallom, hogy “oh, hát én soha nem szerettem a fizikát, de ez nagyon érdekes”. (…) Lévén, hogy nagyon kíváncsi embernek tartom magam, minden információ a világról örömmel tölt el.”
Szavazatokat leadni az alapítvány weboldalán lehet, minden segítő kattintás Vámi Tamás Álmos további szakmai sikereit támogatja.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.