Az idei árbevétel megközelíti a 220 milliárd forintot. A vállalat a gyártás és a beszerzés területén növelni szeretné a piaci erősödését.
Rendkívüli évet zárhat a Videoton vállalatcsoport, melynek idei árbevétele megközelíti a 220 milliárd forintot - jelentette be a cégcsoport elnök-vezérigazgatója tulajdonostársaival közös online sajtótájékoztatóján.
Széles Gábor megjegyezte, hogy
90 százalékban exportra termelnek, így a forint gyengülése is segítette az árbevétel forint alapú növekedését, de euró bázison is komoly növekedést produkáltak az előző évhez képest. A hagyományos autóipari tevékenység növekedése mellett az ipari elektronika, valamint az akkumulátor és elektromos autós iparágak is felfutóban vannak, utóbbiak esetében a következő években nagy növekedést várnak.
Az elnök-vezérigazgató megemlékezett arról is, hogy éppen 30 éve lettek tulajdonosai a Videotonnak, s ezen időszak alatt bizonyították, hogy helyes úton járnak, a Forbes szerint ma a legnagyobb, 100 százalékban magyar tulajdonú vállalat Magyarországon a Videoton.
Lakatos Péter társ-vezérigazgató arról beszélt, hogy a cégcsoport ma már nem Kínával és Kelet-Európával versenyez, hanem Nyugat-Európával. Úgy vélte, a további piaci erősödéshez nyugatról a legfrissebb tudást be kell vonniuk.
Megemlítette, hogy
Nyugat-Európában újabb kiszervezési hullám várható, amely nem a Távol-Kelet felé tart, hanem meg fog állni Kelet-Európában. Amennyiben a vállalatcsoport ennek nyertese akar lenni, akkor előre kell lépnie beszerzésben, még jobban be kell épülnie a nyugati piacokra és fel kell készülnie arra, hogy az alkatrészellátás területén előtérbe kerülnek a kis mennyiségben gyártott, jóval bonyolultabb berendezések.
Sinkó Ottó társ-vezérigazgató szerint 2021 a remények és ellentmondások éve volt a cégcsoport életében, mivel első negyedéves árbevételük 25 százalékkal volt magasabb a bázisévnél, a negyedik negyedéves pedig 10 százalékkal gyengébb a tavalyinál.
Az idei évet a költségek növekedése jellemezte és 2022-re további drágulás várható elsősorban a szállítás, az energia- és alapanyagok, valamint az elektronikai alkatrészek, főként a chipek területén - vélekedett.