2024.10.08, Kedd

Áprilisban működésbe léphetnek az új hulladékgyűjtők

mti

2017.02.26. 14:00

Befejeződött a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében megvalósított Duna-Vértes Köze Regionális Program. A projektben kialakított hat hulladékgyűjtő udvar március végéig megkapja a szükséges engedélyeket, ezt követően megkezdhetik a működésüket – közölte Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára.

Az államtitkárt Velez Árpád MSZP-s képviselő kérdezte arról, hogy a közép-dunántúli, illetve a közép-magyarországi régióhoz tartozó települések által alkotott Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás több mint 16,85 milliárd forint értékű projektje mikor valósul meg, illetve a projekt keretében kialakított  hulladékgyűjtő udvarokon mikortól tudják majd a veszélyes hulladékot összegyűjteni. Az ellenzéki képviselő kérdésével Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszterhez fordult. 

A parlament honlapján pénteken közzétett válaszában Fónagy János közölte azt is, hogy a kormány kötelezettséget vállalt a projektből kikerült rendszerelemek finanszírozására. Többek között ezeknek a megvalósítását szolgálja Vértesalja Hulladékgazdálkodási Projekt, amelyet a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programból (KEHOP) finanszírozza, ez a program a Vértesalja Hulladékgazdálkodási Projekt, ami 2018. december 31-én zárul le. A projektben három új hulladékgyűjtő udvar valósulhat meg Tarjánban, Komáromban és Szentendrén - jelezte.

A közszolgáltatás körébe tartozó hulladék, ennek megfelelően a veszélyes hulladék gyűjtése, szállítása és kezelése a közszolgáltató feladata, amelyet a közszolgáltatási szerződésben foglaltaknak megfelelően kell ellátnia, ez nem tartozik az állami közfeladat keretébe - hívta fel a figyelmet az államtitkár. Hozzátette: a közszolgáltatási szerződés tartalmától függően, a közszolgáltató a hulladékudvarokban vagy akár évente több alkalommal házhoz menő gyűjtés keretében is biztosíthatja a veszélyes hulladék gyűjtését.

A Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társulást a
Közép-dunántúli régióhoz tartozó Komárom-Esztergom és Fejér megye 37, illetve 10, valamint a Közép-magyarországi régióhoz tartozó Pest
megye 32 települése alkotja.

GazdaságFejér megyehulladékgyűjtőDuna-Vértes Köze Regionális Program