2024.03.29, Péntek

Mégsem lesznek elbocsátások a Dunaferrnél

MTI

2016.09.23. 14:51

Az ISD Dunaferr Zrt. visszavonta a 2013 őszén kezdeményezett 890, valamint a 2016 áprilisában bejelentett, további 300 alkalmazott elbocsátására vonatkozó szándékát.

Hirdetés

   Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy a következő több mint két évben a cégcsoport jelenlegi létszáma nem csökken, stabil marad.

- A kormány 480 millió forint munkahelymegtartó támogatást nyújt a Dunaferrnek, amiből a létszám-leépítési szándék visszavonásán és a korábban elbocsátással érintett dolgozók továbbfoglalkoztatásán túl elkezdődik a munkaerő utánpótlás kinevelése is - mondta. 
    

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy 2013-ban a Dunaferr még 1500 ember elbocsátását tervezte, majd a kormányzattal történő tárgyalásokat követően 890 alkalmazott létszámleépítését jelentette be. Hozzátette: a kormányzat aktív munkaerőpiaci eszközökkel segített a cégnek abban, hogy az elbocsátott dolgozók létszáma minél kisebb legyen.
    

Cseresnyés Péter szerint a mostani bejelentés nemcsak a Dunaferrnek fontos, hanem a kormánynak is, hiszen "a cég az utolsó bástyája a hazai acéliparnak", illetve egész Dunaújvárosnak, mert szinte valamennyi dunaújvárosi család kötődik a vállalathoz.
    

Sevcsik Mónika reorganizációs, management support és HR-igazgató közölte, hogy a társaságnál 242 személyt bocsátottak el az elmúlt három évben. A véglegesen távozott dolgozók közül többeket új munkahely megszerzésében és átképzésben támogatott a vállalat acélalapítványa.


Az igazgató kiemelte: a munkaerőmegtartó állami támogatáson felül két másik oka is volt a létszámleépítés visszavonásának. Egyrészt jelentős reorganizációs programot indítottak el, aminek eredményeként 2015-ben már nyereséges volt a társaságcsoport, másrészt az idei évre tervezett valamennyi beruházást meg tudták valósítani.
 

GazdaságDunaújvárosdunaferr