2024.04.17, Szerda

Gyuricza Csaba: 200 milliárd forintnyi előleget kaphatnak a gazdák év végéig

MTI

2016.09.30. 09:06

Idén a magyar gazdálkodóknak több jogcímen, nagyobb összegeket fizetnek ki előlegként az európai uniós agrártámogatásokból az év hátralévő részében - mondta a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnöke szerdán Mezőfalván, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Mezőfalvai Zrt. által rendezett gazdafórumon.

Hirdetés

Gyuricza Csaba közölte, hogy összességében 420-430 milliárd forintot tesz ki az éves agrártámogatás, ebből szeretnének legalább 200 milliárd forintnyi előleget év végéig kifizetni. Megjegyezte, hogy az Európai Unió legfeljebb 70 százalékos előlegfizetést engedélyez.
    

Elmondta, hogy tavaly, az unió minden más országánál több, szám szerint nyolc jogcímen utaltak előleget. Idén előlegfizetéseket indítanak mezőgazdasági kistermelői, tejhasznú tehéntartás, fiatal mezőgazdasági termelők, egységes területalapú támogatás (SAPS), zöldítés, hízott bikatartás jogcímeken.
Az elnök említést tett a magyar állam támogatásairól is, melyek 65-75 milliárd forintot tesznek ki és ebből az elmúlt napokban kétmilliárd forintot jóváhagytak. A nemzeti méhészeti programra egymilliárd forintot, a zöldség-gyümölcs ágazatnak 257 milliót, sertés jóléti intézkedésekre 303 milliót, tenyésztőszervezeteknek 226 milliót, kedvezményes állatorvosi szolgáltatások támogatására 109 millió forintot fizettek ki.
    

A termeléshez kötött támogatásokról szólva példaként említette a szójatermesztés pótlólagos támogatását, melynek köszönhetően látványosan fellendült a szójatermesztési kedv. Tavaly a termőterület a korábbi 47 ezer hektárról 76 ezerre nőtt, idén azonban átgondoltabbak voltak a szójatermesztést választók, mert csak 51 ezer hektáron vetettek.
    

Az Európai Unió által a krízistartalékba helyezett összegeket október 15-ig fizeti ki az MVH. A mezőgazdasági termelést érintő válságok kezelésére szánt fedezetet idén nem használták fel, ezért hazánk csaknem 4,2 milliárd forintot fizet ki a kétezer eurónál több, éves támogatást igénylő gazdáknak.
    

Legény Ágnes, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) pályázati szakértője az aktuális és jelenleg beadható pályázatokról adott tájékoztatást. Ezek között említette a vízgazdálkodási, a kertészeti műveleteket elősegítő (gyógynövény, gombaház-hűtőház, üvegház), az állattenyésztést célzó (juh- és kecsketelep, valamint általános állattartótelep), vagy a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztését célzó támogatásokat.
    

Zászlós Tibor, a Mezőfalvai Zrt. vezérigazgatója, a NAK mezőgazdaságért felelős országos alelnöke elmondta, hogy a gazdafórum célja Fejér megye fejlődésének előmozdítása, amely a mezőgazdaság és az agrártársadalom nélkül elképzelhetetlen. Célnak nevezte, hogy az ország GDP-növekedéséhez a gazdák is minél inkább hozzájáruljanak, ám ehhez szerinte elengedhetetlen a meglévő problémák orvoslása, a megfelelő üzletmenet és a döntéshozókkal fenntartott folyamatos kapcsolat.

Gazdaságvidékfejlesztésmezőgazdaságagrártámogatásgyuricza csaba