2024.10.07, Hétfő

Indulhat a nyolcmilliárdos fehérvári iskolafejlesztés

magyarepitok.hu

2016.08.02. 09:04

A zöldmezős beruházással négy középiskola kap új campust Székesfehérváron, az intézményhez sportcsarnok, könyvtár és étterem is épül.

A kormány döntött a székesfehérvári Középiskolai Campus megépítéséhez szükséges források biztosításáról. A Magyar Közlönyben olvasható határozat utasítja a nemzetgazdasági minisztert, hogy 2017-ben 1 milliárd, 2018-ban 6,6 milliárd, míg 2019-ben 635 millió forintot biztosítson a projektre a központi költségvetésből.

A Modern Városok Program keretében tervezett fejlesztésben zöldmezős beruházással új gimnáziumi épület és sportcsarnok épül a fehérvári Csónakázó-tónál, az ott lévő középiskolát (Kodolányi János Középiskola) pedig felújítják.

A Középiskolai Campusról tartott korábbi sajtótájékoztatón kiderült, hogy az épületeiben négy középiskola, a Vasvári Pál Gimnázium, a Kodolányi János Középiskola és a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola oktatása zajlik majd. A beruházásban összesen 24 osztály számára új gimnáziumi épületet hoznak létre, köztük szaktantermekkel és olyan kisebb méretű tantermekkel, melyek a csoportbontásban oktatott tantárgyak számára ideálisak.

A campus területén közös könyvtár, étterem és sportcsarnok is épül. A szabványméretű, lelátókkal ellátott csarnokban színpad is lesz, annak érdekében, hogy a sportrendezvényeken túl egyéb kulturális programoknak is helyet tudjon adni.

A campus tervezése a négy érintett intézmény bevonásával zajlik, az új helyszínen a képzés legkorábban 2019 szeptemberében indulhat majd meg. A városvezetés tervei szerint a campust közvetlen iskolajárat köti majd össze a vasútállomással.

forrás: magyarepitok.hu