Az önkormányzat mellett a helyi iskolák is kapcsolódtak a kezdeményezéshez.
Több, mint száz adag lecsót szállít Fehérvár a gátakra pénteken délben – a város ily módon is szeretné segíteni az árvíz elleni védekezést. Piaci kereskedők ajánlották fel a meleg ételhez az alapanyagokat, a Városgondnokság catering cége pedig megfőzi, ételdobozokba rakja és kiszállítja az ebédet a gátakon dolgozóknak - adta hírül a város honlapján.
A több, mint száz adag lecsó főzéséhez szükséges alapanyagok felajánlásához összesen 13 kereskedő csatlakozott a Városi Piacon: Alba Böllér Kft., Bors Lászlóné, FŐMO - HÚS Kft., Harangozó Tamás, Koródi Zsolt, Mercado- Húsker Kft., Príma Pék, Sárközi Tibor, Szabó Ferenc, Sztojka Miklós, Tamale Kft., Tóth Györgyné, Urbán Tamás.
A Székesfehérvári SZC Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskola több doboznyi pogácsát sütött le, hogy ezzel is segítsék az árvíz elleni védekezést. A csomagokat az intézmény vezetői Ercsibe, a helyszínre szállították.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.