A megyei jogú városok esetében arányaiban Székesfehérvárról érkezett be eddig a legtöbb kitöltött kérdőív.
Egy hét alatt több mint kétmillióan töltötték ki a népszámlálási kérdőívet - tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal szombat délután az MTI-t.
A közlemény szerint szombat 13 óráig 1 millió 74 ezer címről 2,4 millió személyi kérdőív érkezett be a rendszerbe. A népszámlálásban mintegy 5 millió cím érintett, vagyis az elmúlt egy hét alatt a címek 21,4 százalékáról beérkeztek a válaszok, az érintett települések aránya eléri a 99,6 százalékot. A legnagyobb arányban továbbra is Győrladamér településről érkeztek kérdőívek (a kitöltési arány meghaladja a 39 százalékot) - ismertették.
A részletekről azt közölték, hogy a megyék közül Győr-Moson-Sopron megyében a legmagasabb a kitöltési arány (25,3 százalék), a második Fejér megye (24,1 szálalék), míg a harmadik helyen Pest megye (23,6 százalék) áll.
A megyei jogú városok esetében arányaiban Székesfehérvárról érkezett be eddig a legtöbb kitöltött kérdőív (a kitöltési arány 27,4 százalék), a második Szombathely (26,4 százalék), a harmadik Győr (25,4 százalék) - írták.
Beszámoltak arról, hogy Budapesten a kitöltési arány jelenleg 23,6 százalékos.
A KSH felhívta a figyelmet arra, hogy az online kitöltés a leggyorsabb és legkényelmesebb módja az egyébként törvény szerint kötelező adatszolgáltatásnak.
A kérdőív online kitöltése egy 2-3 fős család esetében mindössze fél órát vesz igénybe számítógépen vagy bármely, internetkapcsolattal rendelkező mobileszközön - áll az írásos összegzésben.
Azok, akik nem rendelkeznek internethozzáféréssel, a közkönyvtárak számítógépeit térítésmentesen használhatják a kérdőív kitöltéséhez - tették hozzá.
A KHS kiemelte, hogy mindenki, aki online kitölti a népszámlálási kérdőívet, nyereményjátékban vehet részt, ha a kérdőív beküldését követően regisztrál a nyereményjátékra.
A KSH az online kitöltés időszaka alatt naponta öt darab, százezer forint értékű, általános felhasználású vásárlási utalványt sorsol ki a kérdőívet kitöltő és a nyereményjátékra regisztráló háztartások között. A nyereményjáték részletes szabályzata elérhető a nepszamlalas2022.hu/nyeremenyjatek címen - közölte a hivatal.