Az államalapítás és államalapító Szent István király emlékére ünnepi állománygyűlést tartott az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred. A rendezvényen ünnepi beszédet mondott Takács Tamás ezredes, vezető katolikus tábori lelkész, aki megáldotta az új kenyeret.
"Szent István élete káoszból indult, hiszen ott volt a lázadás, és reménytelenségbe torkollt látszólag, hiszen utód nélkül halt meg. Amit tett, az mégis megmaradt és ott van egy pillanat is, amikor felajánlja az országot, a koronát. A jó király ismeri a határait, nemcsak az országát, hanem önmagát is. Sokan vannak a világban, akik tudják a dolgoknak az árát, de nem ismerik az értékét. István ismerte az értékét és megfizette az árát." - mondta ünnepi beszédében Takács Tamás ezredes, vezető katolikus tábori lelkész.
A tábori lelkész Szent István alakjáról szólva kiemelte, hogy "hűség és bátorság csak olyan emberek ölében tanyázik, akik tiszta lelkiismerettel vannak egymás iránt. szavaik pedig nem arra valók, hogy szándékaikat eltitkolják velük."
Takács Tamás ezredes, tábori lelkész Szent István király fiához írt intelmeiből is idézett: "Légy türelmes mindenekhez, nemcsak a hatalmasokhoz, hanem azokhoz, akik nem férnek a hatalomhoz. Azután légy erős, nehogy a szerencse túlságosan felvessen, vagy a balsors letaszítson. Légy alázatos is, hogy Isten felmagasztaljon most és a jövőben."
Az ünnepségen sor került elismerések, kinevezések, előléptetések átadására is a nemzeti ünnep alkalmából.
Az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred állományából összesen 76 fő kapott elismerést. Miniszteri elismerésben 2 fő, ezredparancsnoki elismerésben 43 fő részesült, emléktárgyat 9 fő vehetett át és négyen részesültek előléptetésben.
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.