Több mint 2,8 milliárd forint Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból (TOP) származó pluszforrás érkezett Fejér megyébe, ebből 14 településen valósulnak meg újabb fejlesztések - jelentette be a Fejér Megyei Közgyűlés Fidesz-KDNP-s elnöke pénteki székesfehérvári sajtótájékoztatóján.
Molnár Krisztián közölte, hogy ez a már korábban megkapott forrásokon felüli támogatás, a sikeres lobbitevékenység eredménye.
A tizennégy pályázat 2,843 milliárd forint támogatást jelent és a Fejér megyében élők életminőségét javítja négy területen: óvoda- és bölcsődefejlesztés, turisztika, felszíni csapadékvíz-rendezés és útfejlesztés - tette hozzá.
A megyei elnök a projektek közül kiemelte a Bakonycsernye által kapott 360 millió forintot, amelyből záportározó épül, és így végleges megoldást jelenthet az elmúlt évtizedekben többször tapasztalt, villámárvizek okozta gondokra a községben.
Szót ejtett a Söréd-Csákvár útszakasz felújításának folytatásáról is, amely az újabb, 539 millió forintos támogatásból Csákvárig megépülhet. Megjegyezte: a Magyar Közút már lefolytatta a közbeszerzést a kivitelezésre, a munka így kora őszre elkészül.
Molnár Krisztián megemlítette még Mór 276 milliós turisztikai projektjét, amelynek keretében a Lamberg-pince és környezete újul meg, illetve Etyek (643 millió), valamint Sukoró (400 millió) bölcsőde- és óvodafejlesztését, amelyekkel régi adósságokat rendeznek.
A tájékoztatás szerint felszíni csapadékvíz-elvezetésre nyert támogatást Iváncsa (60 millió), Igar (48 millió) és Daruszentmiklós (51,4 millió), bölcsődefejlesztésre Nádasdladány (111 millió), Iváncsa (64 millió), Mány (106,6 millió), Szár (33,4 millió), Daruszentmiklós (27 millió) és Sárkeresztúr (123,6 millió).
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.