2024.04.18, Csütörtök
Millliárdos útfelújítások kezdődnek Fejér megyében
szekesfehervar.hu - Bácskai Gergely

Millliárdos útfelújítások kezdődnek Fejér megyében

szekesfehervar.hu

2019.08.06. 15:56

Augusztus végéig befejeződik az Úrhida és az Úrhidai körforgalom közötti útszakasz felújítása a Magyar Falu Program keretében. A Magyar Közút kezelésében lévő Úrhidai út felújítása is szerepel a közútkezelő tervei között, ami ugyancsak fontos fejlesztés – hangzott el a Fejér megyei útfelújításokról szóló keddi sajtótájékoztatón.

Hirdetés

A Magyar Falu Program keretében éves szinten, országosan 50 milliárd forint értékben 89 szakaszon, mintegy 250 kilométeren valósulhatnak meg teljes körű útfelújítási projektek.

A következő hónapokban milliárdos útfelújítások kezdődnek a megyében és év végéig be is fejeződnek – mondta Molnár Krisztián a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke. Az Úrhida felé vezető, 7201-es jelű út az úrhidai körfogalom és a falu között újul meg augusztus végéig és ugyancsak év végéig újul meg a 8106-os út Etyek és Alcsútdoboz között mintegy 6.5 km hosszan, továbbá a 6404-es út Enying és Lajoskomárom közötti szakasza is teljes felújításon esik át. Molnár Krisztián kiemelte, hogy sikerrel járt a közbeszerzése a 8126-os út felújításának is, ami a Söréd és Csákvár közötti mintegy húsz kilométeres útszakasz felújítását jelenti. Ez a munka várhatóan augusztus 15-én elindul és szintén befejeződik év végéig. A mostani Fejér megyei útépítések mintegy hárommilliárd forintba kerülnek.

 

 

Törő Gábor országgyűlési képviselő elmondta, hogy a Magyar Falu Programmal a vidék népességmegtartó képessége szempontjából kiemelten fontos összekötő- és bekötőutak rendbetételére van lehetőség, amely a későbbiekben a Magyar Közút Nonprofit Zrt. üzemeltetési és fenntartási feladatait is megkönnyíti majd.

 

 

Molnár István, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Fejér megyei igazgatója elmondta, hogy a 2016-ban elkészült körforgalom és Úrhida között újul meg az útburkolat a Magyar Falu Program keretén belül. Az eredeti burkolat egy 50 éve épült makadám burkolat volt, amit a felmart a kivitelező és két réteg új aszfaltszőnyeget terítenek le a pályaszerkezet javítása után. Összesem mintegy háromszáz köbméternyi aszfaltot építenek be az új útszakaszba.

 

 

Törő Gábor országgyűlési képviselő elmondta, hogy a Magyar Falu Programmal a vidék népességmegtartó képessége szempontjából kiemelten fontos összekötő- és bekötőutak rendbetételére van lehetőség, amely a későbbiekben a Magyar Közút Nonprofit Zrt. üzemeltetési és fenntartási feladatait is megkönnyíti majd.

Az országos közúthálózaton 2010 óta összesen mintegy 5500 kilométernyi út újulhatott meg, csaknem 690 milliárd forint értékben. A felújítások a következő években is kiemelt prioritással folytatódnak, ugyanis a Magyar Állam központi, költségvetési forrásokból, a Magyar Falu Program keretében éves szinten 50 milliárd forint értékben indított el olyan útfelújítási programot, amely elsősorban a mellékutak helyreállítását célozza meg.

A Magyar Falu Programban szereplő beruházások első ütemében összesen 89 szakaszon vonulhatnak fel a kivitelezők, melynek során a következő hónapokban, az egyes projektek esetében, a munkák nagyságrendjétől függően 30-tól 180 napos átfutási idővel végezhetnek a szakemberek a teljes körű felújítási munkákkal csaknem 250 kilométernyi szakaszon. A projektek összértéke meghaladja a nettó 23 milliárd forintot. Az ország mind a 19 megyéjében lesznek útfelújítási munkák.

AktuálisútfelújításFejér megye