2024.04.20, Szombat
Ilyen volt az idei MaTech2 a Klebelsberg Központ és a Dunaújvárosi Egyetem szervezésében
uniduna.hu

Ilyen volt az idei MaTech2 a Klebelsberg Központ és a Dunaújvárosi Egyetem szervezésében

MTI

2019.04.18. 19:00

2019. 04. 15-én került megrendezésre a nagysikerű MaTech kreatív matematikai verseny a Klebelsberg Központ és a Dunaújvárosi Egyetem közös rendezésében.

Hirdetés

A 10-11-ik évfolyamos tanulók számára kiírt, háromfordulós megmérettetésen több, mint 400 csapat indult, akik közül a második forduló után 12 csapat jutott a hétfői budapesti döntőbe.
A feladatok megoldása során e verseny a kreativitást, a digitális eszközhasználatot, a problémamegoldó gondolkodást és a csapatmunkát helyezte középpontba és a mobiltelefon, tablet vagy az internet nyújtotta lehetőségeket egyaránt fel lehetett használni a siker érdekében. A fél napos, látványos fordulatokat és sok izgalmat hordozó megmérettetés szoros végeredményt hozott: az első két helyen a budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Iskola és Gimnázium, a harmadikon pedig a győri Révay Miklós Gimnázium és Kollégium diákjai végeztek, de minden résztvevő csapat nagyon komoly teljesítményt nyújtott, megnehezítve a zsűri feladatát.
A tizenkét csapat által nyújtott magas színvonalú teljesítmény ismét bebizonyította, hogy a jelentős nemzetközi sikereket felmutató, hagyományosan magas színvonalú magyar matematikaoktatás, a hazai köznevelési intézményekben zajló szakmai munka méltán ad okot a pedagógusok és a szülők büszkeségére. A versenyt az OTP Bank Zrt. valamint MAX & FUTURE  és a Special Effects International Ltd. támogatta.

Galéria

AktuálisFejér megyeDunaújvárosi EgyetemKlebelsberg Központmatematikai versenyMaTech2