2024.04.16, Kedd
Ismét jótékonysági vadászatot tartottak Fejér megyében!
vadaszativedegylet.hu

Ismét jótékonysági vadászatot tartottak Fejér megyében!

2019.01.03. 05:00

Az eseményt hatodik alkalommal rendezték meg Kápolnásnyéken az Országos Magyar Vadászkamara Fejér Megyei Területi Szervezete szervezésében és az Országos Magyar Vadászati Védegylet közreműködésével. 2013 óta minden év december 27-én, János napján kerül sor a jótékonysági akcióra, amelyen idén 12 megyéből 155-en vettek részt.

Hirdetés

A vadászok által befizetett összeg körülbelül 3 millió forint, ezzel ebben az esztendőben is a Fejér Megyei Szent György Kórház gyerekosztályát támogatják a szervezők.

 

vadaszativedegylet.hu

 

Fejes László, a jótékonysági vadászat ötletgazdája elmondta: a hat év alatt az összefogás által a kórház számára orvosi eszközökre biztosított összeg megközelíti a 10 millió forintot. Az idei bevételt két olyan berendezés megvásárlására fordítják, amely a légzőszervi megbetegedéseket tudja diagnosztizálni. Különleges eszközökről van szó, amelyekből mindössze 2 van az egész országban, így a Fejér Megyei Szent György Kórház lesz a 3. intézmény, ahol ilyennel dolgozhatnak.

 

vadaszativedegylet.hu

 

A jótékonysági vadászat mára országos eseménnyé nőtte ki magát, ami látszik a résztvevők számából és abból, hogy az ország megyéinek kétharmadából érkeztek Kápolnásnyékre, az esemény központi helyszínét biztosító Halász-kastélyhoz. A nagy létszám miatt idén már 5 környékbeli területen folyt a vadászat.

AktuálisFejér megyejótékonysági vadászatOrszágos Magyar Vadászkamara