2024.04.19, Péntek

Emlékévet hirdettek Székesfehérváron

mti

2018.08.21. 12:42

Cser-Palkovics András polgármester javaslatát a 2022-es emlékévről egyhangú döntéssel támogatta a város képviselő-testülete. 

Hirdetés

Emlékévet hirdetett 2022-re Székesfehérvár önkormányzatának közgyűlése az Aranybulla kiadásának 800., valamint a város Géza fejedelem általi megalapításának 1050. évfordulójára - közölte a Székesfehérvár önkormányzata pénteken az MTI-vel.

Cser-Palkovics András Székesfehérvár egyedülálló jelentőségű történeti örökségének nevezte az Aranybulla kiadását és a város alapítását. Az idei Koronázási Szertartásjátékkal, valamint a II. András és Szent Erzsébet életét bemutató kiállításokkal is megkezdte a város a készülődést a 2022-es évre. 

Az Aranybullát korát megelőző fontos dokumentumként említve, a polgármester felidézte egyik legfőbb rendelkezését, mely szerint a királynak vagy távollétében a nádornak minden évben legalább egyszer Fehérváron meg kellett hallgatnia a népet. Ebből is látszott, hogy a nemzet, és egyik központjaként Székesfehérvár már akkor Európa élvonalába tartozott - emelte ki.
Felelevenítette, hogy Székesfehérvár az Árpád-dinasztia székvárosaként "valóságos főváros" volt, az Árpád-kor után a vegyesházi uralkodók idején az új főváros, Buda létrejöttével Székesfehérvár szerepe ugyan megváltozott, de szakrális jelentőségét megőrizve továbbra is a magyar királyok kizárólagos koronázási helye és legfontosabb temetkezési helye maradt a város török általi elfoglalásáig.

 

Az emlékév megünneplésének előkészítésére pénteken közgyűlési döntés született a Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóintézet létrehozásáról is. A november elsejétől működő intézet feladata a város történetének tudományos kutatása, eredményeik közkinccsé tétele lesz kiadványok, publikációk elkészítése, valamint konferenciák, előadások szervezésé révén. 
Szeptembertől egy másik kutatóintézetet - a Prosperis Alba Kutatóközpont Nonprofit Kft.-t - is létrehoz a város, amelynek feladata lesz "megmutatni Európának azt, hogy lehet a hagyományokra építkezve egy modern város képét kialakítani". Foglalkoznak majd okostechnológiával, jövőorientációval és demográfiai vizsgálatokkal, olyan kutatásokkal, amelyek nemcsak a gazdaságra, hanem a társadalompolitikára is hatással vannak.

AktuálisSzékesfehérváremlékévAranybulla