A szerdától Székesfehérváron edzőtáborozó magyar női kosárlabda-válogatott május végén és június elején öt barátságos mérkőzésen is pályára lép.
Székely Norbert szövetségi kapitány 18 játékost válogatott be keretébe, melybe ezúttal nem kaptak meghívót azok a fiatalok, akik a korosztályos nemzeti csapatoknál szerepelnek - áll a szövetség közleményében.
A válogatott tétmeccset legközelebb novemberben vív majd, amikor lejátssza utolsó két Európa-bajnoki selejtezőjét. Ugyanakkor május 24-én és 25-én Prágában játszik két meccset a cseh együttessel, június 1-én, 2-án és 3-án pedig három találkozót vív a házigazda franciákkal Landerneau-ban.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.