2024.10.12, Szombat

Maketten a tervek - ilyen lesz Fehérvár új középiskolai kampusza

szekesfehervar.hu

2018.04.04. 16:35

Az engedélyezési tervek alapján elkészült a makettje a középiskolai kampusznak, amit szerdán reggel mutatott be a Székesfehérvári Városfejlesztési Kft. A maketten a tervezett projekt összes eleme szerepel és mindenki által jól látható, hogy milyen is lesz az új székesfehérvári középiskolai kampusz.

Beletettünk mindent, a legjobb eredmény elérése érdekében, amit a feladat rendkívüli összetettsége szükségessé is tett. A meglévő épületállomány egyfajta újragondolása volt a feladat, ami sokkal összetettebb és bonyolultabb, mint egy zöldmezős beruházás esetében. A meglévő középiskolák épületállományát egészítettük ki és gondoltuk újra a terület zöld környezetével együtt” – mondta L. Miha Emőke.

Erdei László és L. Miha Emőke vezető tervezők ismertették az elkészült terveket, ami másfél éves tervezési időszak eredménye.

A meglévő Kodolányi János Gimnázium mellett került elhelyezésre a Vasvári Pál Gimnázium új épületegyüttese, a két gimnázium új tornacsarnokával együtt. A telken belül igyekeztek a lehető legtöbb zöldfelületet megtartani, éppen ezért gondolták újra a szükséges parkolók kialakítását oly módon, hogy azok a lehető legkevésbé terheljék a környezetet. Az iskola melletti sportpálya alatt alakítottak ki parkolókat annak érdekében, hogy az udvaron még egy sportpálya elférhessen.

 

 

A Vasvári új épülete megjelenésében, struktúrájában hasonló formát kap, mint a Kodolányi. A kettő iskolaépület szomszédságában épül a többfunkciós sportcsarnok, ami a szabványok figyelembe vételével egy három részre osztható tornacsarnok lesz, de színpadi jellegű funkciót is be tud majd tölteni.

A Kodolányi mellett a meglévő épület (Kodolányi János Főiskola volt főépülete) felhasználásával lesz lehetőség a Hermann László Zeneiskola elhelyezésére. Mindez már a program második szakaszához tartozik, akárcsak a Tóparti Gimnázium és a Sörház téri kollégium teljes felújítása.

A projekt első szakasza, ami a Vasvári új épületének felépítését és a Kodolányi teljes felújítását jelenti, már jogerős építési engedéllyel rendelkezik.

Erdei László elmondta, hogy a tenderanyag összeállítása van jelenleg napirenden, ami a közbeszerzési eljárás megindításához szükséges.

 

 

A Vasvári új épületének és a Kodolányi teljes felújításának közbeszerzési eljárása várhatóan még a tavasszal elindul – mondta Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere. A tervek önmagukért beszélnek: egy nagyon modern, 21 századi és zöld környezetben épülő középiskolai kampusz épül állami támogatásból, melynek egy része már meg is érkezett a város számlájára.

 

 

A Rózsa liget zöldfelülete valós használatban is része lesz a kampusznak: ez úgy történhet meg, hogy a Szabadságharcos út érintett szakasza mentesül a forgalom alól és egy intenzív és jól használható, széles átkötéssel közvetlen kapcsolatba kerül az iskola területével. Az iskolák között kialakul egy olyan kampusz tér, ami a diákságnak egy jól használható területet eredményez.

 

 

 

Vargha Tamás országgyűlési képviselő is ott volt a kampusz makettjének bemutatóján, aki korábban hat évet tanított a Vasváriban. Arról beszélt, hogy modern, világos iskolaépületek lesznek az új középiskolai kampuszban.

A Kodolányi János Gimnázium és Szakgimnázium igazgatója Dr. Kovács Lászlóné köszönetet mondott a tervezőknek, hogy „az iskola tantermeinek és egyéb helyiségeinek elhelyezésére vonatkozó kéréseinket maximálisan igyekeztek megvalósítani és partnerként kezeltek minket a tervek elkészítésekor.” A Vasvári Pál Gimnázium igazgatója Horváth József is megerősítette, hogy a gimnázium kéréseit mindig figyelembe vette a tervezői csapat. Mint mondta a fáj a szíve a régi épületért, de az a környezet már nem biztosítja a megfelelő környezetet az oktatáshoz és nagy reménnyel várják, hogy az új épületbe költözhessenek.

Fotó: Molnár Artúr
 

Galéria

AktuálisSzékesfehérvármakettközépiskolai kampusz