2021.09.21, Kedd

Április 12-én és 13-án lesz az általános iskolai beiratkozás Székesfehérváron

szekesfehervar.hu

2018.04.10. 16:30

A 2018/19-es tanévre az általános iskolai beiratkozásra 2018. április 12-én és 13-án 8 órától 19 óráig lesz lehetőség. Az első évfolyamra történő beíratáskor a gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosító és a lakcímet igazoló hatósági igazolványt, az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolást kell bemutatni.

Hirdetés

Részletes iismertető az iskolai körzetekről és a beiratkozásról - LETÖLTHETŐ (.doc)

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 45. § (1) bekezdése értelmében Magyarországon minden gyermek köteles az intézményes nevelés-oktatásban részt venni, tankötelezettségét teljesíteni. A tankötelessé váló – vagyis a 2012. augusztus 31-ig születetett gyermekét – a szülő köteles beíratni a lakóhelye – ennek hiányában a tartózkodási helye – szerint illetékes vagy a választott iskola első évfolyamára. A tankötelezettség megkezdésének feltétele, a gyermek iskolába lépéséhez szükséges fejlettségének a megléte, amit az óvoda igazol.

Beiratkozáshoz szükséges:
- gyermek személyi azonosítója,
- gyermek lakcímet igazoló hatósági igazolványa,
- gyermek iskolába lépéshez szükséges fejlettségét tanúsító igazolás.

A körzetmeghatározás nem érinti a szülő szabad iskolaválasztáshoz való jogát. Amennyiben a választott iskola a gyermek felvételét elutasító döntést hoz, a szülő a gyermekét a döntés jogerőre emelkedését követő 5 napon belül köteles beíratni a kötelező felvételt biztosító iskola első évfolyamára.

AktuálisSzékesfehérváráltalános iskolaiskolai beiratkozás