2024.03.29, Péntek

Nem lesz elég jövőre a forgalmi?

www.feol.hu

2017.10.13. 08:40

Szárnyra kapott a hír, miszerint jövő májustól a forgalmi okmányon túl az autónk műszaki vizsgáján kapott bizonyítványt is magunknál kell tartanunk, azt ugyanis kérheti a rendőr.

Hirdetés

A jelenleg érvényes rendelet szerint – amint Horváth Károly műszaki vizsgabiztostól megtudtuk – mindössze két esetben kötelező a menetokmányok között tartanunk a műszaki vizsgálati bizonyítványt: Forgalomba nem helyezett jármű esetében a forgalomba helyezéséig, illetve a forgalmi engedéllyel rendelkező jármű esetében akkor, ha a forgalmin a műszaki „érvényesítési helye” betelik. Ilyenkor az okmányiroda új forgalmit állít ki, ennek elkészültéig szükséges magunkkal vinni az említett bizonyítványt.

Információnk szerint azonban szakmai fórumokon már felröppent, jövő májustól változik a helyzet. Jelen sorok írójának pedig azzal a megjegyzéssel adta vissza a szerelő a levizsgáztatott autóját, hogy a vizsgálati bizonyítványt (ami jelenleg egy fehér, a közlekedési hatóság bélyegzőjével ellátott papír) tartsa a forgalmival egy tasakban, merthogy azt hamarosan kérhetik igazoltatáskor.

 

Horváth Károly vizsgabiztos szerint jelenleg nem kérhetik a rendőrök a vizsgálati bizonyítványt
Fotós: Házi Péter

 

Magyarországon már 2015. december 28. óta minden járműhöz kiállítják a műszaki vizsga után a műszaki vizsgálati bizonyítványt. A dokumentum a jármű azonosításához szükséges adatokon kívül a gépkocsi műszaki megfelelőségének jelzéseként a műszaki vizsgálat eredményét, a kilométerszámláló állását és a következő műszaki vizsga időpontját tartalmazza. Amíg a forgalmi főként a jármű azonosítására szolgál, addig a vizsgálati bizonyítvány elsősorban a közlekedéshez szükséges járműműszaki megfelelőségről tartalmaz részletes információkat – válaszolta kérdésünkre Arzt Gergely, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kommunikációs főosztályának vezetője. Megtudtuk, az egységes okmány az uniós rendelkezésekkel összhangban készül el, azt minden tagállam elfogadja a műszaki érvényesség igazolására.

A műszaki vizsgálati bizonyítvány a jövőben lehetővé teszi, hogy bármely EGT-tagállamban közlekedő jármű esetében meg lehessen győződni a műszaki vizsgálati kötelezettség teljesítéséről. Az előírások hazai átvétele a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet és a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet megjelentetésre váró módosításaival valósul majd meg.

Ennek a rendeletnek az ismeretében alakítja majd ki a rendőrség a saját gyakorlatát. Úgy tudjuk, várhatóan felmenő rendszerben állnak át, azaz először csak azoktól kérhetik majd a rendőrök, akik 2018. május 20-át követően voltak autójukkal műszaki vizsgán. Tehát annak, aki 2016 első felében vizsgáztatta a kocsiját, de a bizonyítványt elkeverte, nem kell idegeskednie, tőle nem kérik az okmányt.

 

Forrás: www.feol.hu

Aktuálisműszaki vizsgaforgalmi engedély