2021.09.22, Szerda

Jubileumra készül a helyi rocklegenda

www.dunaujvaros.com

2017.10.01. 08:51

Megalakulásának 50. évfordulóját ünnepli két hét múlva a Békében a Ki Mit Tud-ot is megjárt, dunaújvárosi zenei formáció, a Delta Rock Band.

Hirdetés

Az "átkosban" támogatott, később csak tűrt együttes sokszor került lehetetlen helyzetbe. De a barátság, a rajongók szeretete a mai napig megtartotta bennük a zenei hitet. A DO videós stábja a félszáz éves jubileumra készülő nagy „bölények” próbáján járt.

 

A kezdetek és az egykori fellépések helyszínéhez közeli vendéglátóhely emeletén próbál hetente a Delta. Az a zenekar, amely megalakulása után egy évvel, 1968-ban már a legnagyobb országos vetélkedősorozat televíziós elődöntőjéig eljutott. Sajnos, a Vidám Parkból kölcsönkapott fém hangszórók nem vették fel a versenyt a fővárosi, jól fésült zenészek felszerelésével, így hangzásban alulmaradt az akkori ötös fogat. Jutalmul azonban három elektromos fogkefével távoztak, az „ötletes” szervezőknek köszönhetően.

 

A hosszú évtizedek alatt a Delta és utódzenekara hol a katonaság, hol a tagok disszidálása vagy halála, hol a vendéglátózás miatt kényszerült leállni, átformálódni, de a tagok jeles évfordulók előtt, mint most, újból egymásra találtak. A szerdai próba szünetében a múltidézésre is jutott idő. A Delta Rock Band-del készült teljes anyag, amelyben a közelgő háromórás koncert részleteiről is szó esik, a D+ TV Zene Zóna című műsorában lesz látható két hét múlva.

 

Forrás: www.dunaujvaros.com

AktuálisDunaújvároskoncertjubileumDelta Rock BandKi Mit Tud?rock