2020.09.23, Szerda

Hirdetés

Ökumenikus megemlékezés és tudnivalók Mindenszentek Napján

okkfehervar.hu

2016.10.29. 10:29

A hagyományoknak megfelelően idén is közös ökumenikus megemlékezést tart a Béla úti köztemetőben a katolikus, a református, az evangélikus, valamint a baptista egyház november 1-jén 16 órakor, amikor az emlékezőket a temető ravatalozójához várják.

Hirdetés

Mindenszentek napja azon szentek ünnepe, akikről a naptár név szerint nem emlékezik meg. A 9. század óta kötelező ünnep, az üdvözült lelkek emléknapja, az egyháztan szerint a megdicsőült Egyház ünnepe. A katolikus egyház tanítása szerint ezen a napon az élő és az elhalt hívek titokzatos közösséget alkotnak. Ilyenkor halottainkra emlékezünk, hozzátartozóink sírjánál gyertyát gyújtunk, mely az örök világosságot jelképezi. 

Halottak napja előestéjén immár évek óta hagyomány, hogy Székesfehérvár közösen emlékezik az elhunytakra. A Béla úti köztemetőben idén is közös megemlékezést tartanak a város vallási felekezetei: a katolikus, a református, az evangélikus, valamint a baptista egyház. 

Az ökumenikus ünnepség a lélekharang megkondulásával veszi majd kezdetét. A megemlékezésen Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata részéről Östör Annamária tanácsnok osztja meg gondolatait az egybegyűltekkel. 

Az emlékezés perceiben a Vox Mirabilis Kamarakórus és a SZIN-TÉR Egyesület ad műsort. A közös elmélkedésre mindenkit szeretettel várnak.  

 


Temetőkertek nyitva tartása a kegyeleti napokban


Az Önkormányzat tulajdonában álló és a Városgondnokság kezelésében lévő temetőkertek október 30-ig reggel 7 és este 7 óra között tartanak nyitva. Október 31. és november 2. között a kapukat reggel 7 órakor nyitják ki a megemlékezők előtt, a temetőkertek legkésőbb 21 óráig tartanak nyitva. (Az érintett temetők: a Béla úti, a Csutora, a Hosszú, a Szedreskerti, a Fecskeparti, a Sóstói római katolikus, a Börgöndpusztai és a Kisfaludi temető.)


Biztonsági intézkedések


A közterület-felügyelők is bekapcsolódnak a kegyeleti napok idejére a temetők biztonságának megőrzésébe. A Városgondnokság, a rendőrség és a városi polgárőrség munkatársain túl a közterület-felügyelők is vigyázzák a négy napos ünnepben a temetők környékét, illetve tevékenyen közreműködnek a közbiztonság fenntartásában.

A Városgondnokság arra kéri a temetőkbe látogatókat, hogy aki megteheti, gyalogosan, vagy tömegközlekedési eszközzel érkezzen. Az autóval közlekedőket ugyanakkor arra figyelmeztetik, hogy a parkolókban hagyott gépkocsikban ne hagyjanak értéktárgyakat látható helyen.

AktuálisSzékesfehérvárMindenszentek NapjaHalottak Napja