2020.11.23, Hétfő

Hirdetés

Dunaújváros kenyere - Egy jótékonysági akció újabb sikere

dunaujvaros.hu; Dunaújvaros Online

2016.10.24. 10:40

Több mint ötszázezer forint gyűlt össze a város kenyerének eladásából az elmúlt negyedévben, amely támogatást a Családok Átmeneti Otthona részére adományoztak.

Hirdetés

A Széchenyi Pékség, az önkormányzat, a helyi Tourinform iroda közös akciójával, és a városlakók segítségével negyedévente mindig más és más intézménynek nyújtanak támogatást, amely a pékség által készített, Dunaújváros kenyerének eladásából tevődik össze. Minden eladott burgonyás kenyér árából ötven forintot a jótékonysági célra ajánlanak fel.

Elsőként a Jószolgálati Otthon Közalapítvány részére adtak át mintegy 544 ezer forintot, most pedig a Családok Átmeneti Otthona kaphatott 534 ezer forintot. Ez azt is jelenti, hogy a város lakói több mint tízezer darabot vásároltak Dunaújváros kenyeréből az elmúlt három hónapban.

Az ünnepélyes átadóra a Frangepán utcában lévő Családok Átmeneti Otthonában került sor. Mórocz Erika, a helyi Tourinform iroda vezetője úgy fogalmazott, szívmelengető látni, hogy olyan intézménynek tudnak segíteni, amely a szociális szféra egyik kiemelkedő helyszíne, amely az elmúlt tizenöt évben több száz család számára nyújtott segítséget kezdve a gyerekekkel való foglalkozásokon át a munkakeresésig.

Boross Balázs, az otthon vezetője megköszönte az önkormányzatnak, Cserna Gábor polgármesternek, valamint a Széchenyi Pékségnek, hogy kedvezményezettként részt vehettek az akcióban. Fennállásuk jelentős pillanatának nevezte az átadást, ugyanis ekkora összeget megközelítőleg sem kaptak még, és ez hatalmas segítséget jelent nekik abban, hogy megvalósíthassák elképzeléseiket. Az összeget főleg a gyerekekre fordítanák, sporteszközök, játékok vásárlására és közös táborozás megvalósítására.

Lissák Kálmán, a Széchenyi Sütőipari Kft. ügyvezetője is elismerte, a kenyér sikere minden várakozásukat felülmúlja. Kiemelte, továbbra is szeretnének, akár más módon is segíteni a helyi szervezeteknek, hiszen sokaknak lenne még szükség támogatásra.

Az akció következő kedvezményezettje a Bölcsődék Igazgatósága és annak öt tagintézménye lesz. Dobráné Szabó Márta igazgató a dolgozók, a gondozottak és a szülők nevében is megköszönte a lehetőséget és elmondta, a várva várt összeget gyerekjátékokra, valamint az egészségfejlesztési programjukhoz szükséges eszközök beszerzésére fordítanák.

AktuálisCsaládok Átmeneti OtthonaSzéchenyi Pékség