2024.03.29, Péntek

A munkaerőhiányt látják a növekedés gátjának

mti

2016.07.15. 11:05

Folyamatos piaci sikereket könyvelhet el a legnagyobb magyar magántulajdonban lévő ipari vállalatcsoport.

Hirdetés

A Videoton cégcsoport idei árbevétele 5-10 százalékkal is növekedhet a tavalyi évihez képest - jelentette be Sinkó Ottó társ-vezérigazgató.
    

A társ-vezérigazgató szerint a Videoton folyamatos növekedését és piaci sikereit az idei és a korábbi években is leginkább az elektronikai termelés növekedése hozta, ugyanakkor a végfelhasználókat tekintve az autóipar volt meghatározó, amely nem csak elektronikai termékeket, hanem fém- és műanyag alkatrészeket is vásárol a cégtől. Megemlítette, hogy legrégebbi vevőjük egy német autóipari vállalat, amelynek már több mint 25 éve beszállítói, de sok a tíz év feletti partneri kapcsolatuk is.
    

Sinkó Ottó elmondta még, hogy az elmúlt évek intenzív technológiai fejlesztésein túl a sajáterős beruházásaik idén eddig mintegy hárommilliárd forintot tesznek ki, ez nyilván nőni fog az év során. Példaként említett egy új fémfestési technológia meghonosítását, amely magával hozhat újabb megrendeléseket, hiszen a piacon komoly igény mutatkozik rá.
    

- A piaci körülmények és tendenciák alapvetően nem változtak, a munkaerőpiaci helyzet azonban "feszített". Tisztán látszik, hogy a folyamatos növekedés gátja a jövőben biztosan a munkaerő hiánya lesz - fogalmazott társ-vezérigazgató, hozzátéve: a termelési hatékonyság javítása lehet a kiút a mostani helyzetből, vagyis ugyanannyi emberrel többet kell termelni.
    

Sinkó Ottó rámutatott, hogy a magyar gazdaság összetétele az elmúlt években "egészségesebb lett", ugyanis a nagy számban jelenlévő multinacionális nagyvállalatok mellett egyre több a magyar tulajdonú, évek óta stabilan működő, néhány száz fős foglalkoztatotti létszámmal, több milliárd forintos árbevétellel rendelkező középcég.
    

A Videoton a legnagyobb magyar magántulajdonban lévő ipari vállalatcsoport, amely gyártási és gyártáshoz kapcsolódó szolgáltatásokat kínál ipari vállalatok számára. A székesfehérvári székhelyű cég Magyarországon kilenc, Bulgáriában (Sztara Zagora) egy telephellyel rendelkezik. Alkalmazottainak száma meghaladja a tízezret.

GazdaságSzékesfehérvárvideoton